Bill Gates gazdagodásának nincs határa

Vágólapra másolva!
A Forbes által felsorolt 400 leggazdagabb amerikai úgy növelte 13 százalékkal a vagyonát, hogy az amerikai gazdaság alig nőtt. Ez arra utal, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek.
Vágólapra másolva!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona kiteszi az egész amerikai gazdaság nyolcadát - derült ki a Forbes magazin összesítéséből. A négyszázas lista élén Bill Gates, a Microsoft elnöke áll - írta a Reuters.

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona átlagosan 4,2 milliárd dollár (több mint 900 milliárd forint), amely rekordot jelent. A körülbelül 1700 milliárd dolláros összvagyonuk 13 százalékkal haladja meg a tavalyi év 400 leggazdagabb vagyonát.

A Reuters írása szerint mivel az amerikai gazdaság növekedése közel sem érte el a 13 százalékot, az adatok azt támasztják alá, hogy a gazdagok még gazdagabbak lettek.

Közülük is 19 éve a legvagyonosabb amerikainak számít Bill Gates, aki 66 milliárd dollár (14 500 milliárd forint) birtokosa. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 7 milliárd (1500 milliárd forinttal) dollárral lett gazdagabb.

Gates mögött a második leggazdagabb amerikai Warren Buffet, a Berkshire Hathaway biztosító társaság-csoport elnöke és vezérigazgatója 46 milliárd dollárral (10 ezer milliárd forint). A harmadik Larry Ellison, az Oracle szoftvergyártó feje 41 milliárd dollárral (9000 milliárd forint).

Az első öt hely változatlan maradt, de a további élmezőnyben nagy mozgások voltak. Soros György a tavalyi hetedik helyéről a tizenkettedik helyre csúszott vissza.

A Forbes szerint Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona 9,4 milliárd dollárra (2000 milliárd forint) apadt a Facebook-részvények zuhanása miatt.