Vágólapra másolva!
Nem mutatnak nagyobb aktivitást az európai indexek, elsősorban vállalati események alakítják az irányt a részvények esetében, pedig a kereskedés elején még a japán eszközvásárlási program bővítésének örültek a befektetők.
Vágólapra másolva!

Tegnapi záróértékük közelében ingadoznak a főbb nyugat-európai indexek. A Stoxx Europe 600 index tíz szektora közül már csak négy található a negatív tartományban, leggyengébb teljesítmény a pénzügy nyújtja 0,5 százalékos csökkenéssel. Az élen az olaj- és gáz, illetve az egészségügy halad 0,5-0,6 százalékos plusszal. Június óta először alakult ki pozitív átlaghozam a 2 éves német államkötvény aukcióján.

3,9 százalékot emelkedett a Lonmin árfolyama a londoni parketten, miután a cég bányászai ismét munkába álltak a Marikana egységben egy sztrájkot követően. A bánya a társaság termelésének 96 százalékát biztosítja, illetve a globális platinatermelés 10 százalékáért felel. Az egyeség szerint a munkvállalók 11-22 százalékos béremelést kapnak a 2000 randos egyszeri kifizetés mellé.

Két felperessel szemben is pert nyert a Porsche, azután hogy 2008-ban nem sikerült felvásárolnia a Volkswagent. A hírre 6,9 százalékot ugrott az autógyártó részvénye. Egyelőre még három felperes ügye a bíróság előtt van, ők összesen 4,1 milliárd eurót követelnek a cégtől.

6 havi csúcsra emelkedett az arany, miután a japán jegybank a várakozásokkal ellentétben megemelte eszközvásárlási programját. A többi nyersanyag is követte az arany példáját és emelkedésnek indult.

Nincs nagy mozgolódás

0,3 százalékos emelkedéssel felülteljesítőnek számít a BUX, melynek főbb komponensei egyaránt a pozitív tartományban állnak. Az élen az Egis halad 0,5 százalékos emelkedéssel, igaz a többi blue-chip sincs sokkal lemaradva 0,1-0,4 százalékos emelkedés mellett. A parkett 2,3 milliárd forintos forgalma nem utal nagy érdeklődésre a befektetőktől.