Az uniós pénzek közelébe kerülne a kamara

Vágólapra másolva!
A modern kamarák nélkül nincs erős gazdaság - magyarázta Parragh László, az iparkamara elnöke, aki szerint a szervezet az uniós pénzek elosztásában is nagyobb szerepet kell hogy vállaljon.
Vágólapra másolva!

Parragh László szerint az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a területi kamarák befolyása, jogosítványaik pedig több területen nőttek erőteljesen, ami már a vállalkozói társadalom figyelmét is felkelti. A kamarai elnök viszont szeretné, ha a szervezet az uniós pénzekre is nagyobb befolyással rendelkezne.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szabolcsi szervezet tisztújító küldöttgyűlését követő pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szervezet befolyása a következő négy évben tovább fog nőni, mivel már a kormányzat is felismerte, hogy modern, európai kamarai hálózat nélkül nem tudja megszervezni a gazdaságot.

Az elmúlt két év arról szólt, hogy folyamatosan olyan feladatokat kaptunk, amelyeket a gazdaságszervezésben lehet hasznosítani - tette hozzá Parragh László. Az MKIK elnöke többek között a vegyes kamarai hálózat létrehozásával a kereskedelem fejlesztését, valamint a forráshoz jutás erősítését nevezte a legfontosabb jövőbeni kamarai feladatoknak.

Parragh László elmondása szerint az uniós források kérdésében a MKIK komoly befolyást szeretne elérni, szavai szerint a kamarának ebben is "markáns lesz a hangja". Az elnök ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az előző hét év pénzfelhasználását nagyon erősen kritizálta a szervezet, amely már korábban figyelmeztetett több ezer milliárd forint "bennragadására".

"Ez rendkívül aggasztó, mert egy depressziós gazdaságban, amikor nulla közeli a növekedési ütem, ekkora pénzt parlagon hagyni nagyon botor dolog és súlyos hiba" - fogalmazott Parragh László. Mint mondta, ezért a kamara számára is meghatározó lesz, hogy a forrásokat a 2014 és 2020 közötti időszakban hogyan osztják majd el.

Az MKIK azt szeretné, hogy ezek leginkább a gazdaságban hasznosuljanak, a kamara aktív szerepvállalásával pedig olyan intézményrendszer létrehozását javasolják, amely segíti a vállalkozások pályázati tevékenységét a forrásokért - tette hozzá Parragh László.

A szervezet előtt álló kihívások között ezen felül az új közigazgatási struktúrához történő igazodást jelölte meg az elnök, hozzátéve, a kamarának képesnek kell lennie a kormányzati rendszerrel való szoros együttműködésre.

A kamarai választásokról azt mondta Parragh László, hogy a területi kamarák felénél történt már meg a tisztújítás, a folyamat pedig október 30-án, az országos választással zárul majd. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyébként 8 küldöttet delegál a 199 fős országos küldöttgyűlésbe.

A megyei választások kapcsán Pekó László, a térségi kamara újjáválasztott elnöke a tájékoztatón elmondta, hogy a megválasztott 60 küldött közül 19 új vállalkozást, a kamara 21 fős elnökségében pedig 5 új tagot köszönthettek.