Lecsapott a NAV a nyíregyházi feketézőkre

Vágólapra másolva!
Engedély és számla nélkül árusító zugárusokat büntetett az adóhatóság szombaton a nyíregyházi piacon. Hamis termékeket is találtak az ellenőrök, több százezer forintos bírságot szedtek be.
Vágólapra másolva!

Razziát tartott a nyíregyházi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és az akció során több százezer forint adóhátralékot fizettetett ki a feketéző kereskedőkkel - közölte szombaton a hatóság adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia.

A szigorú ellenőrzést a tisztességesen működő vállalkozások kezdeményezték, mert az utóbbi időben elburjánzott az engedély, illetve számla nélküli árusítás a piacon - mondta a szóvivő.

Az akcióban részt vevő adóellenőröket és végrehajtókat egyenruhás pénzügyőrök is elkísérték, mivel számítani lehetett arra, hogy az ellenőrzést észlelve az érintettek - teljes árukészletüket hátrahagyva - eltűnnek. A gazdátlanul hagyott árut a NAV ellenőrei autóra rakták, a megjelenő tulajdonosokról pedig kiderült, hogy egyiküknek nincs vállalkozói engedélye - közölte a szóvivő.

Az ellenőrzés során a végrehajtók több százezer forintos adótartozást fizettettek ki a kereskedőkkel, akik között akadt olyan is, aki már ötmillió forinttal tartozott az államnak. A hatóság szakemberei külföldi zugárusokat is találtak a piacon, akik - a kereskedőkhöz hasonlóan - csak akkor tarthatták meg árukészletüket, ha kifizették a kiszabott bírságot - mondta Linczmayer Szilvia.

A piacon talált hamis márkajelzésű termékeket a pénzügyőrök lefoglalták, árusítójukat előállították. A szóvivő azt is mondta, hogy további akciókra is lehet számítani a piacokon.