20 milliárd dollárért terjeszkedne a Total

2012.09.24. 14:44

20 milliárd dollárért értékesítené eszközeinek egy részét a francia Total SA. A harmadik legnagyobb európai olajipari cégnek ezzel az olaj- és gázprojektjeinek a finanszírozása a célja.

Rohamléptékben terjeszkedne az olajipari óriás

2011 és 2015 között mintegy 3 százalékkal bővítené termelési kapacitását a Total, ami meghaladja a tavaly 2,5 százalékos expanziós tervet. A párizsi székhelyű cég közleménye szerint, 2017-ben a napi 3 millió hordós kitermelést is elérheti.

A ma Londonban tartott részvényesi közgyűlésen azt is bejelentette a társaság vezérigazgatója, hogy az új projektek finanszírozása mellett az osztalékfizetési rátán is javítana a vezetőség.

Az elöregedő olajmezők és az európai finomítói tevékenység leépítéséből finanszírozná a legújabb projekteket a Total - mondta Christophe de Margerie, vezérigazgató. A cég részvényárfolyama hírre egészen 41 euró környékéig felugrott, később a nap során visszavett a lendületből és jelenleg mintegy 0,7 százalékos pluszban kereskednek a papírokkal.

Total SA (Euronext Paris)