Korábban mintegy 400-an dolgoztak a kapuvári húsgyárban, most 80 korábbi alkalmazottat vesz vissza saját állományába az üzem. Hétfőn ismét megindult a termelés, de a teljesítmény a korábbi években megszokottnak mintegy harmada.

Kevesebb emberrel, az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a kapuvári húsgyárban. Az üzem szakszervezeti vezetője, Pászli Tibor elmondta: a 180 kölcsönzött munkavállaló közül 80 korábbi alkalmazottat visszavesz saját állományába az üzem, a többiekre azonban nem tart igényt. Korábban mintegy 400-an dolgoztak a kapuvári gyárban. Hétfőn elkezdődött a frissen érkezett hús darabolása, feldolgozása, de a teljesítmény a korábbi években megszokottnak mintegy harmada.

A szakszervezeti vezető hozzátette: nem tudni még, mikor indulhat újra a vágás az üzemben, de a menedzsment folyamatosan tárgyal a beszállítókkal.

A Kisalföld című megyei napilap szeptember 12-i számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották.

A Kormányszóvivői Iroda még aznap bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. A lépést az indokolta, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi "felelőtlen garanciavállalások" miatt. Két nappal később 400-500 ember demonstrált az üzem előtt a munkahelyek védelmében.

Cikkeinket a kapuvári húsgyár leállásáról itt olvashatja.