Vágólapra másolva!
Az amerikai piacok a gyenge nyitást követően magukra találtak, de még így is a negatív tartományban fejezték be a napot. Az európai börzék a tegnapi 0,6-0,9 százalékos esés egy részét már nyitáskor ledolgozhatják.
Vágólapra másolva!

Kamatot vághat az MNB

Vegyesen csaptak bele a blue-chipek a ma reggeli kereskedésbe. Az OTP a negatív tartományban próbál szerencsét, míg a MOL és a Magyar Telekom inkább az emelkedés mellett tette le a voksát. A forgalom viszont rendkívül gyér, nagy elmozdulásokat egyelőre nem lehet látni.

A legutóbbi kamatdöntő ülést követően most ismét a kamatok csökkentése lehet a fókuszban az MNB mai ülésén. A külső tagok révén 25 bázisponttal csökkenhet az irányadó ráta a jelenlegi 6,75 százalékról 6,5 százalékra.

Az AMRI-val szemben indított peres eljárás miatt 1,7 millió euróról 1,5 millió euróra csökkentette a Graphisoft Park a 2012-es nettó eredményvárakozását. A KBC Securities fundamentális elemzője szerint a warning ellenére is fenntartható a 35 forintos osztalékfizetés.

Beruházási programot indít a MOL a következő három évre vonatkozóan Magyarországon, mely nagysága 300 milliárd forintot tesz ki. A tervek alapján a szénhidrogén kutatásra fordítana jelentős részt a hazai olajcég, de a finomítói és a kiskereskedelmi üzletág is kapna támogatást.

Egyedi vállalati hírek mozgatják az európai piacokat

A nyitás után pici visszaesést lehet látni az európai tőzsdéken, a tegnapi záróár fölött mozognak az indexek.

4 százalékos mínuszban indított a napot a Continental AG (Xetra), miután a Schaeffler, a gumigyártó legnagyobb tulajdonosa bejelentette, hogy 1,7 milliárd euróért eladja a vállalatban lévő részesedésének egy részét, 10,4 százalékot. A tranzakcióra azért kerül sor, mivel a Schaeffler a hiteleit akarja leépíteni a meghiúsult felvásárlás miatt.

Tegnap a Total (Euronext Paris) 15-20 milliárd dolláros eszközeladási programot jelentett be a 2012-2014-es időszakra vonatkozóan. Reggeli értesülések alapján elöregedő észak-tengeri és afrikai egységektől válnának meg.

3,9 százalékos mínuszban nyitott a Telekom Austria, miután a vállalat bejelentette, hogy 87 százalékkal csökkenti osztalékát. 38 cent helyett csupán 5 eurócentet fizet majd a vállalat. A részvény tizenegyéves mélypontra zuhant.

Felfüggesztették Hongkongban a Glencore (LSE) kereskedését, de a londoni piacon változatlanul megy a kereskedés. Egyes hírek szerint a Glencore-Xstrata összeolvadással lehet kapcsolatban a lépés. Később megjelent a Glencore közleménye, miszerint a Kazzinc integrált réz és cinkbányában lévő részesedését 18,91 százalékkal 69,61 százalékra növeli. 0,2 százalékos mínuszban van a Glencore a lonodni parketten.

Új csúcsra húzták a Google-t

A gyenge nyitás után a pénteki záróár közelébe másztak vissza az amerikai piacok. Egyelőre úgy fest, nem tudnak nagyobb lendülettel megindulni lefelé a börzék, bár az is igaz, hogy felfelé sem tudnak kilőni.

A Nasdaq-100 index egyik legerősebb tagja a Google( Nasdaq) volt. A keresőóriás új történelmi csúcsot ért el. Értékeltség alapján nem nevezhető drágának a papír. Minden bizonnyal a befektetők az Apple-ből a Google-be rotálták át pozícióik egy részét.

10 százalékos mínuszban is járt a Facebook (Nasdaq) a hétvégén megjelent Barron's cikk miatt, amiben túlértékeltnek tartják a vállalatot, és szerintük nagyjából 15 dollárt érhet. A Stifel Nicolaus elemzője úgy véli, a mobilszegmens bevételei nem lesznek olyan jók, mint arra a menedzsment számít.

Profitwarningot tett közzé tegnap piaczárás előtt a Caterpillar (NYSE). A hernyótalpasok gyártója szerint a 2015-ös EPS 12-18 dollár lehet, korábban 15-20 dollárt jósolt a menedzsment. A vállalatóriás árbevétele pedig 80-100 milliárd dollárra rúghat. A részvény 2 százalékot esett piaczárás után.