Eladná Standard Chartered részesedését a nagytulajdonos

Vágólapra másolva!
A Standard Chartered Plc erős, 4 százalékos esésnek indult miután az egyik neves szingapúri alapkezelő, Temasek Holdings bejelentette, eladja 18 százalékos részesedését a londoni székhelyű bankban. A papír a nap végén 23 fonttal, 1,55 százalékkal zárt lejjebb.
Vágólapra másolva!

A Standard Chartered nemrégiben került sajtó középpontba, mikor is olyan hírek láttak napvilágot, hogy a londoni bank segédkezett Irán pénzmosási ügyleteiben. A bankot 340 millió dolláros bírság megfizetésére kötelezték, miután bebizonyosodott vétsége. Erre a hírre 22 százalékot csökkent a részvény árfolyam augusztus elején.

A Temasek Holdings állami alapkezelő hosszú távú befektetéseiről híres, ezért lehet jelzésértékű, hogy megválik jelentős, 18 százalékos, tulajdonától, mellyel a legnagyobb részvényesi pozíciót birtokolta. A Standard Chartered, amely bevételeinek és profitjának közel 90 százalékát Ázsiából, Afrikából és a Közel-Keletről szerzi be, 61,5 fontot, azaz 4,2 százalékot vesztett értékéből röviddel a bejelentés után.

A második és harmadik legnagyobb tulajdonosok is alapkezelők (BlackRock és Aberdeen), ezért érdekes lehet, hogy növelik-e részesedésüket az alacsonyabb árfolyam mellett.

Egyes elemzői vélemények szerint az eladás kedvezhet a kínai bankok európai terjeszkedésének, és lehetőséget nyújthat például a kínai Bank of Communications Co.-nak, hogy bevásároljanak a Standard Chartered részvényiből.

Standard Chartered (LSE)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]