Vágólapra másolva!
A ma reggeli gyenge ázsiai szereplést követően az európai indexek is eséssel indították a kereskedést. Minden szektor a negatív tartományban található a nyitást követően.
Vágólapra másolva!

Lejtmenetben az ázsiai indexek

Gyengén teljesítettek a mai kereskedés során az ázsiai indexek. A legnagyobb, 2 százalékos esést a Nikkei hozta össze, da a Hang Seng és a Shanghai Composite is 0,8-1 százalékot esett. A japán index nagyobb esése részben annak köszönheti, hogy több részvény is ma forog először osztalékszelvény nélkül.

A Toyota és a Nissan is visszafogja kínai autógyártását a Japán ellenes tüntetések miatt, ezzel azonban értékesítéseik is visszaeshetnek a világ legnépesebb országában, amire 2,5 százalék körüli csökkenéssel reagáltak az autógyártók. A Nissan számára némi gyógyírt jelenthet, hogy 10 új modellt vezet be majd 2017 márciusáig Indiában.

Eséssel indítottak Európában is

Gyengén indult a nap az európai piacok számára is, a DAX 1 százalékos mínusza mellett a CAC40 1,3 százalékot esett. A Stoxx Europe 600 index mind a tíz szektora csökkenést mutat, legjobban a defenzív egészségügyi papírok állnak fél százalékos mínusz mellett, míg a sort a pénzügyi részvények zárják 1,3 százalékos eséssel.

A tervezetthez képest egy évvel később, azaz csak 2015-ben kezdheti meg működését a francia GDF Suez (-6%) által építendő North Zour erőművet Kuvaitban. A kuvaiti kormány 2020-ig 25 ezer megawattra szeretné emelni villamosenergia-termelését a jelenlegi 14,2 ezer megawattról.

GDP Suez (Euronest Paris)

Forrás: [origo]

414 millió eurós tőkeemlést tervez a CGG Veritas (-4,3%) a jelenlegi tulajdonosok számára, amiből a Fugro földtudományi egységének megvételét szeretné finanszírozni. A 17 eurós kibocsátási ár 33 százalékos diszkontot jelent a tegnapi záróárhoz képest, a részvényesek minden 25 papír után 4-et újabbat jegyezhetnének.

Az elemzői vélemények szerint több kínai bankot, köztük a China Construction Bankot is érdekelné a szingapúri Temasek Standard Charterdben meglévő 18 százalékos csomagját. Korábban még olyan hírek jelentek meg, miszerint a kínai bankok 15 milliárd dollárt ruháznának be az európai bankszektorban.

Ma Németország és Olaszország is állampapírokat bocsát ki, előbbi 10 éves futamidő mellett 5 milliárd eurónyi államkötvényt értékesítene, míg utóbbi féléves diszkontkincstárjegyeket adna el 9 milliárd euró értéken.

Zuhanó blue-chipek

A negatív hangulat a hazai parkettet sem kerülte el. A BUX az első fél órában már 1 százalékot esett, az indexre két legnagyobb komponense a MOL (-1%) és az OTP (-2%) helyez nagy nyomást, igaz a többi blue-chip is a negatív tartományban mozog. A defenzív Egis 0,9 százalékos csökkenése mellett a Richter 0,4 százalékkal került lejjebb. A Magyar Telekom (-0,5%) pedig tovább halad a 420 forintos szint felé.

Inflációs és GDP-előrejelzésén is rontott tegnap az MNB. Júniusban 0,8 százalékos gazdasági visszaeséssel számolt a jegybank, ami most 1,4 százalékos zsugorodásra módosult, valamint a jövő évi növekedés 0,8 százalékról 0,7 százalékra mérséklődött. A 2013-as inflációs előrejelzés eközben 3,5 százalékról 5 százalékra, a 2012-es pedig 5,3 százalékról 5,8 százalékra romlott.

Tegnap két új kutatási-fejlesztési célú egységgel bővítette budapesti gyártóbázisát az Egis, amellyel megduplázta kísérleti gyártókapacitását a gyógyszergyártó - írja az MTI. A 7 milliárd forintos beruházásra összesen 323 millió forintos állami és uniós támogatás nyert el az Egis.