Válságtervet készít a Kapuvári Hús

Vágólapra másolva!
Jövő hétre válságtervet készít a csőd szélén álló Kapuvári Hús kisebbségi tulajdonosa, aki még szerdán jelezte, jelképes összegért hajlandó lenne megvenni a társaság többését.
Vágólapra másolva!

Válságtervet készít a jövő hétre a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Kapuvári Hús Zrt. megmentése érdekében Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos, aki ezt csütörtökön jelentette be a cég csütörtöki, felfüggesztett közgyűlését követően.

Foltányi elmondta, a tanácskozáson felhatalmazást kapott arra, hogy jövő kedd délutánra benyújtsa a dokumentumot, miután a magát a társaságba augusztus elején bevásárló új többségi tulajdonos azt jelezte, hogy nem tudja megmenteni a csőd közeli helyzetbe került céget.

A Kisalföld csütörtöki cikke szerint Foltányi azt indítványozta szerdán, a csőd elkerülése érdekében ő vehesse meg egy forintért a többségi részvényeket vagy egy új cég tegye meg ezt. Ezt követően pedig a beszállítókkal összefogva indíthatnák be a vágást, majd a termékek kiszállítását az üzletekbe. (A cégről szóló híreinket itt olvashatja el.)