Mellár: Rajtunk egy jó tündér sem tudna segíteni

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság szerkezete rossz, a GDP növekedésének egy jelentős része hitelből áll. Amíg ezen nem tudunk változatni, az sem segítene, ha sokkal alacsonyabb lenne az államadósság.
Vágólapra másolva!

Hiába repülne ide egy jó tündér és vállalná, hogy eltünteti a magyar adósság egy részét - mondta Mellár Tamás pécsi professzor a Közgazdász Vándorgyűlésen. Szerinte a gazdaság újratermelné az adósságot, mert rossz szerkezetben termel.

Sokan mondják Mellár szerint, hogy a magyar gazdaság legnagyobb baja az eladósodottság. Ez szerinte is valóban probléma, de nem ez az elsődleges. A kormány próbálkozott már az egyszeri adósságcsökkentésekkel, például a magánnyugdíj-pénzek államosításával, vagy a végtörlesztéssel, de ezek nem segítenek a gazdaságnak hosszú távon.

A magyar gazdaság fő baja szerinte, hogy a vállalkozások nem versenyképesek. Mellár megvizsgálta a magyar gazdaság teljesítményét hosszabb távon, és azt találta, hogy a hazai szereplők által előállított hozzáadott érték lassabban növekedett, mint a GDP. A kettő közti különbség volt az eladósodás, vagyis hitelből növekedett eddig Magyarország. "Amíg ezt nem oldjuk meg, addig hiába jön a jó tündér, újra el fogunk adósodni" - mondta a professzor.

Csapda itt is, ott is

Az adósságlefaragás eszközei közt van az infláció felpörgetése is, de Mellár szerint ez veszélyes eszköz a magas devizaadósság miatt. A professzor szerint a kormány az adósság elinflálásával próbálkozik, de ez a forint leértékelődésével jár, amelytől viszont épp a devizaadósság súlya fog megemelkedni.

Ha a kormány a jegybank devizatartalékaiból szeretné csökkenteni a devizaadósságot, az pedig azért életveszélyes, mert felhívást jelentene a spekulánsoknak a forint elleni támadásra, amely megint csak inflációhoz vezetne.

Kellene egy jó gazdaság

A megoldást szerinte a szerkezeti problémák kezelése jelentené. Mellár úgy látja, hogy azt kellene vizsgálni, mely szektorok hozzáadott értéke magas, melyek azok, amelyek viszonylag kevés importot igényelnek adott mennyiségű exporthoz. Kitörési pontnak a mezőgazdaságot, élelmiszeripart, megújulóenergia-ipart és a kutatás-fejlesztést nevezte meg. Szerinte a nagy ellátó rendszerek nem fenntarthatóak, ezért a következő kormányok biztosan hozzá fognak nyúlni a nyugdíjrendszerhez, egészségügyhöz vagy a felsőoktatáshoz.

Hogyan csökkenhető az adósságszint?

Mellár Tamás azt is kiszámolta, hogy mennyi időbe telne a magyar adósságcsökkentés különböző feltételek mellett. Szerinte, ha az inflációtól megtisztított magyarországi kamatszint és a növekedési ütem közötti különbség magas, akkor csak úgy csökkenthető az államadósság, ha a költségvetés nagy elsődleges többletet tud felmutatni (vagyis a kamatfizetésen kívüli egyenlege pozitív).

Azt mondta, hogy ha csak 1 százalékkal nagyobb a kamatszint, mint a növekedés, és 3 százalékos többletet tud felmutatni a költségvetés, akkor már 10 év alatt biztonságos szintre hozható a magyar adósság. Ha viszont magas, 3 százalékos a különbség, és csak 2 százalékos a többlet, akkor 50 évbe is beletelik, amíg Magyarország lefaragja az adósságát.