Legalább a szegények ne félkarú rablózzanak

Vágólapra másolva!
Kérdéses, hogy pótolni tudja-e kormány a nyerőgépek szinte teljes betiltása miatt kieső 30 milliárd forintot azzal, hogy feltehetően legalizálja az online szerencsejátékot. Három kaszinó biztosan jól jár, ebből kettő az államé.
Vágólapra másolva!

A nyerőgépek társadalmi kára sokkal nagyobb, mint a működtetésükből származó 30 milliárd forintnyi adóbevétel - az [origo] kormánypárti politikusoktól származó információi szerint ezzel indokolta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz hétfői frakcióülésén, miért tiltja be a kormány a nyerőgépeket.

A kabinet hétfő reggel rendkívüli ülésén döntött arról, hogy csak a három állami koncesszióban működő kaszinóban lehet majd nyerőgépeket üzemeltetni. A döntés 30 milliárdos kiesést okoz a költségvetésnek, de átalakítják az online szerencsejáték szabályozását, és ebből remélik pótolni a kieső bevételeket (ez eddig nagyobb részben illegálisan működött).

A javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalja a kormány, és valószínűleg már holnap dönt a pontos szabályokról. Lázár János miniszterelnöki államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az iparágnak nemzetbiztonsági kockázatai is vannak. Részleteket nem mondott, hogy mire gondol, és kérdésekre sem válaszolt.

A kormányfő a frakcióülésen információnk szerint úgy fogalmazott, így lehet véget vetni annak, hogy az emberek függőségük miatt eljátsszák a segélyeket, mert az érintett, jellemzően alacsony státusú rétegek tagjai nem jutnak el a három magyarországi kaszinóba, és általában internetelérésük sincs.

A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által hétfőn benyújtott törvényjavaslat általános indoklásában az áll, hogy a magyar családokat a pénznyerő automaták miatt érő anyagi kár mellett a költségvetésnek - a járulékos egészségügyi problémák miatt - jelentős többletkiadást okoz az automaták működése. Emellett a problémával egyébként nem érintett polgárok az érintett csoportok körében gyakoribb bűncselekménytípusok negatív hatásait érzik.

A döntéssel leginkább a megmaradt magyarországi kaszinók járnak jól. A háromból egy, a Belvárosi Kaszinó Kft. által üzemeltetett Tropicana két éve teljes egészében az állami Szerencsejáték Zrt. tulajdonában áll, korábban részben a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztosé, Andy Vajnáé volt. A másik fővárosi kaszinó, a Las Vegas egy luxemburgi bejegyzésű cégé, a Las Vegas S. A.-é, ennek a Népszabadság 2011-es információja szerint Vajna a tulajdonosa. A Casino Sopron pedig a magyar és az osztrák állam közös tulajdona.

Kérdéses, mennyi jöhet be

Ha valóban 30 milliárd forint esik ki a költségvetésből a nyerőgépek eltűnése miatt, nehéz elképzelni, hogyan tudja a kormány ezt az összeget az online szerencsejátékok megadóztatásából pótolni. Az egyelőre még csak készülő szabályozás részleteiről még semmit sem tudni, de 100 milliárd forintos éves forgalommal és 8-10 százalékos profitrátával számolva legfeljebb 10 milliárd forintnyi megadóztatható tiszta játékbevétel marad. Az iparágban szokásosnak mondható 20 százalékos adókulccsal tehát 2 milliárdos bevétel érhető el. Ehhez jöhet a személyi jövedelemadóból származó bevétel, amely szakértői becslések szerint 6-8 milliárd között lehet.

Új rendszerre készültek, hiába

Az Országgyűlés korábbi döntése értelmében éppen idén októberben kellene indulnia az új, szerveralapú, a hatóságok teljes, valós idejű ellenőrzési lehetőségét biztosító rendszernek. Így a nyerőgépek megszüntetésének nagy kárvallottjai - a gépek üzemeltetéséből élő vállalkozásokon túl - azok a cégek lesznek, amelyek jelentős fejlesztéssel szerverüzemeltetési engedélyt szereztek. Eddig egy ilyen cégről tudni - a rendszere elkészültét már augusztus végén bejelentő WSG Kft.-nél megkeresésünkre türelmet kértek a reagáláshoz.

Felhívtunk tíz fővárosi és vidéki játéktermet, de egyelőre mindenhol csak sóhajtoztak, amikor a kormánydöntésről kérdeztük őket. Azt mondták, hogy csak ma reggel hallottak a hírről, és az egyáltalán "nem volt benne a levegőben".

Csúszik az állami sportfogadás

Az idén januárban hatályba lépett új szerencsejáték-törvény a póker és a lóverseny esetében megnyitotta az online piacot, de a sportfogadás esetében fenntartotta az állami monopóliumot. Hónapok óta bukik azonban az állam azon, hogy a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala sem a foci Eb-re, majd a módosított terv szerint az olimpiára sem készült el. A törvény értelmében internetes sportfogadást csak az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. szervezhet, amely a Tippmix és Tippmax játékokat kínálja, de a külföldi online sportfogadó oldalak által ajánlott fogadási eseményeket még nem. A Magyarországon évek óta hirdető, magyar nyelvű oldalakat is működtető nagy nemzetközi fogadási oldalak így továbbra is lényegében illegálisan fogadják be a hazai játékosok tétjeit.

Korábbi cikkünkben egy iparági bennfentes úgy nyilatkozott, az állami oldal elindulása után várható, hogy a teljes sportfogadás terén megnyitja a piacot a kormány.