Vágólapra másolva!
Tovább tudták növelni előnyöket a főbb részvényindexek a hétfői kereskedés során még a kedvezőtlen hírek ellenére is. A fontosabb európai indexek a pozitív tartományban tartózkodnak, míg az amerikai piacok szintén pluszban nyitottak.  
Vágólapra másolva!

Enyhe emelkedésben a BUX

Tartja minimális előnyét a magyar benchmark, zárás előtt nem sokkal 0,1 százalékos erősödést mutat, kérdés, hogy ezt vajon meg tudja-e őrizni a piaczárásig. A főbb papírok közül az OTP 0,3 százalékos, a MOL 0,2 százalékos, míg az Egis 1 százalékos emelkedésre volt képes. Ezzel szemben a Magyar Telekom és a Richter gyenge mínuszban tartózkodik. Mint említettük, a hétfő nem az E-Star napja volt, amit 6,1 százalékos zuhanása is bizonyít.

Varga Mihály mai beszámolója szerint 300-350 milliárd forintos eltérés van a költségvetést illetően a kormány és a nemzetközi szervezetek várakozásai között, ami az eltérő növekedési prognózisból adódik. Jelenleg a kormány 1,6, míg az IMF 1 százalék körüli bővüléssel számol. Elmondása szerint a növekedési prognózis nem tartható, viszont a hiánycélt tartani kell, ami beavatkozást igényel a kormány részéről.

A tőkeemelés miatt negatívba fordulhat a CIG Pannónia saját tőkéje az IFRS sztenderdek szerint, ugyanakkor a magyar számviteli szabályok szerint még így is összhangban lesz a cég a tőkekövetelményekkel . A tőkebevonás mindaddig nem növeli a biztosító tőkéjét, amíg bizonytalan a kibocsátott kamatozó részvények átváltási aránya. Ennek ellenére a cég papírjai 1,1 százalékos emelkedést mutatnak 21 millió forintos forgalom mellett.

Szárnyalnak az európai piacok

Európában nyoma sincs az óvatoskodásnak, a főbb indexek, egyaránt erősödtek. A FTSE 100 1,3 százalékkal, a DAX 1,1 százalékkal, a CAC 1,6 százalékkal, míg a Stoxx Europe 600 1 százalékkal került feljebb a mai kereskedés során. Ugyanakkor volt honnan visszaerősödni a pénteken összeszedett vaskos mínuszok miatt.

A legfelsőbb brazil bíróság felfüggesztette a Transoceanra (SIX - Swiss Exchange, NYSE) vonatkozó szabályozói döntést, miszerint a vállalatnak be kellene szüntetnie 30 napon belül a brazil tevékenységét, mivel az az államnak és az állami Petrobrasnak (NYSE) is komoly károkat okozna.

Az AstraZeneca (LSE) bejelentette, hogy felfüggeszti részvény visszavásárlási programját, aminek következtében részvényeinek árfolyama 1,3 százalékot esett. A korábbi EPS célt tartani tudja a menedzsment a közlemény alapján.

A Reuters arról számolt be, hogy felfüggesztette a Glencore (LSE) az olasz hatóságokkal a tárgyalást az Alcoaval (NYSE), annak egyik olasz alumíniumkohójának megvásárlása ügyében, mivel az energiaköltségekkel kapcsolatban nem tudtak dűlőre jutni. A Glencore-al kapcsolatos hír még, hogy a felvásárolni kívánt Xstrata menedzsmentje azt javasolja részvényeseinek, hogy fogadják el a cég felvásárlási ajánlatát. A Glencore papírjai fél százalékot tudtak ma erősödni.

Emelkedik Amerika

Egy százalék körüli pluszt mutatnak az amerikai piacok, aminek további hajtóerőt adhat az ISM intézet feldolgozóipari indexének kedvező alakulása, ami 51,5-re emelkedett, az előzetesen várt 49, 7 helyett.

A nyersanyagok közül az olaj és az arany is plusz 0,8-0,9 százalék körül tartózkodik.

A Barron's hétvégi cikke szerint 25 százalékot emelkedhet a Goldman Sachs részvényeinek árfolyama a következő három évben.A befektetési bank a piaci környezet javulását használhatja ki. Ennek következtében 4 százalékos emelkedéssel a mai nap eddigi nyertesének számít a vállalat.