Mellár: A devizahiteleseket menthetik a tartalékból

Vágólapra másolva!
Feltéve, hogy nem romlik hirtelen a gazdasági környezet, a kormány kihúzhatja jövő tavaszig az IMF-tárgyalásokkal, akkor pedig a devizatartalékokhoz is hozzáférnek majd - mondja Mellár Tamás professzor. A devizából magyar bankokon keresztül a devizahiteleseket mentheti majd a kormány, miközben a forintadósságot elinflálják.
Vágólapra másolva!

Ha a gazdasági helyzet nem változik, akkor a kormány a devizatartalékkal próbálhatja meg csökkenteni az ország devizakitettségét - mondta Mellár Tamás pécsi közgazdász professzor az Mfor.hu-nak.

Szerinte a kormány a magyar bankokat erősítené azáltal, hogy a devizatartalék segítségével a devizahiteleseknek nyújtana megoldást. A saját bankok a jegybanki devizatartalék igénybevételével váltanák át a hitelesek adósságát forinthitelre. Mellár Tamás szerint ennek a forgatókönyvnek 70-80 százalék a valószínűsége, ha nem változik jelentősen a gazdasági környezet.

A lépés hatása az lenne, hogy az ország megszabadulhatna a devizaadósság egy jelentős részétől, miközben az infláció felpörgetése a forintadósság értékét csökkentené. Ráadásul a kormány a hazai bankrendszert is erősítené, ha ezek a bankok nyújtanának kedvezményes váltási lehetőséget.

Mellár Tamás szerint jövő tavasszal elnökváltás lesz a jegybankban, ez nyitja meg az utat a kormány előtt, hogy a devizatartalékokhoz nyúljon. A professzor úgy látja, a kormány megpróbálja kihúzni tavaszig az IMF-megállapodást, ha csak a piaci környezet nem kényszeríti gyors megállapodásra.

A Pécsi Egyetem professzora múlt héten a Közgazdász Vándorgyűlésen tartott előadást az államadósságról. Szerinte az infláció felpörgetése önmagában nem jó út, mert a devizaadósság értékét növelné meg. A devizatartalék felhasználása viszont a forint árfolyamát gyengítené nagyon.