Már csak állami babakötvény van

Vágólapra másolva!
A szülők többet nem válogathatnak a bankok között, hétfőtől csak a Magyar Államkincstárnál nyithatnak babakötvényt. Újdonság még, hogy eltörölték a befizetési korlátot a babaszámláknál, és mostantól a nagyobb gyerekek számára is nyithatnak a szülők ilyen számlát az államkincstárnál.
Vágólapra másolva!

Hétfőtől már csak a Magyar Államkincstárnál (MÁK) nyithatnak a szülők Start-számlát gyermekeik részére, sőt ha elégedetlenek a bankoknál kezelt babaszámlákkal, a szolgáltatók között már nem válogathatnak, csak egy, a MÁK-nál vezetett számlára vezethetik át az eddigi megtakarításokat - írja keddi számában a Világgazdaság.

A babakötvény néven ismertté vált életkezdési támogatást 2006-ban vezették be, az ezután született gyermekek eleinte 40 ezer, majd 42 500 forintot kaptak az államtól, amelyet meghatározott feltételek mellett a szülők tovább gyarapíthattak.

Sokan nem tettek így, az ő gyerekeik pénze az államkincstárnál maradt egy letéti számlán, ahol a MÁK az ötéves állampapírhozam alapján számított kamatot fizette a megtakarításokra. Ez egyébként nem volt különösebben rossz, augusztusban az államkincstár honlapja szerint 8,4 százalékot kamatoztak a számlák. Aki hozzá szeretett volna tenni az alapösszeghez, nyithatott Start-számlát a bankoknál és az államkincstárnál is, a bankokhoz ezzel mintegy 20 milliárd forintnyi megtakarítás került nem egészen hét év alatt.

A felhalmozást azonban erősen korlátozta, hogy a szülők ez idáig évente maximum 120 ezer forinttal gyarapíthatták a Start-számlák egyenlegét, amihez az adott évi befizetés 10 százalékának megfelelő, de legfeljebb 6 ezer forintos állami támogatást is kaphattak.

Újdonság, hogy mostantól kezdve viszont a befizetési korlát eltűnik, a szülők és a hozzátartozók bármekkora összeget félretehetnek már a gyerek számára, az állami támogatás maximuma azonban nem nő. Szintén újdonság, hogy most már a 2006 előtt született gyerekek számára is nyithatnak a szülők Start-számlát a kincstárnál, a nagyobb gyerekek ugyan a 42 500 forintos életkezdési támogatást nem fogják megkapni, de az évi 10 százalékos, maximum 6 ezer forintos állami támogatásra ők is jogosultak.

Az államkincstárnál vezetett Start-számlák az újonnan életbe lépett jogszabályok szerint leginkább egy kizárólag állampapírokkal feltölthető tartós értékpapírszámlára emlékeztetnek majd. A megtakarításhoz legkorábban a gyerek nagykorúvá válása, de legalább háromévnyi megtakarítás után lehet hozzáférni, a felhalmozott összeget pedig csak meghatározott célokra (például családalapítás, tanulmányok finanszírozása, pályakezdés, lakhatás) lehet felhasználni. A számlák megnyitásának, vezetésének és a befizetéseknek nincs díja, elrettentheti azonban a szülőket a megnyitástól a korlátozott hozzáférés - írja a keddi Világgazdaság.