Vágólapra másolva!
Gyengüléssel nyitottak ma reggel az európai tőzsdék, amely során visszaadtak valamennyit a tegnap megszerzett előnyükből.  
Vágólapra másolva!

Gyengül a BUX

Ma reggel mínuszban nyitott a magyar benchmark, és szinte az összes fontosabb papír a negatív tartományban tartózkodik. A MOL 0,4 százalékos, az OTP 0,5 százalékos, míg a Richter 0,2 százalékos csökkenést mutat. A BUX közel egy milliárd forintos forgalom mellett fél százalékkal került eddig lejjebb.

A forint is gyengült, egy euróért 286 forintot, egy dollárért pedig 222 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

Továbbra is az EU-IMF tárgyalásokat követően tervez devizakötvény kibocsátást Magyarország - mondta el Varga Mihály, a magyar tárgyalódelegáció vezetője a tegnapi parlamenti bizottsági meghallgatáson a Reuters szerint.

Nem hagyott fel inflációs célkövetési politikájával az MNB, azonban a gazdasági növekedés beindítása érdekében óvatos kamatcsökkentési ciklusba kezdett - mondta el a monetáris tanács három külsős tagja a Reutersnek. Megerősítést kaptunk arra is, hogy a szeptemberi kamatdöntő ülésen is 4:3 arányban szavazott a monetáris tanács a kamatvágás mellett.

Mentőcsomagért folyamodhat Spanyolország

A Moodys számításai szerint a spanyol bankok akár 70-105 milliárd eurós tőkehiánnyal is szembesülhetnek, ami közel kétszerese a múlt heti stresszteszt eredményének. Továbbá a Reuters híre szerint Spanyolország eldöntötte, hogy a jövő hét végéig 207,2 milliárd eurós kölcsönhöz fog folyamodni, azonban Németország még vissza szeretné őket tartani ettől.

Ma reggel eltűntek a tegnapi plusszok a parkettekről, ugyanis az összes európai piac mínuszban nyitott. A FTSE 0,6 a DAX 0,7, a CAC pedig 1 százalékkal került lejjebb a tegnapi záróárhoz képest.

A legfrissebb spanyol munkanélküliségi adatok kedvezőtlenül alakultak, mivel 1,7 százalékkal emelkedett a ráta, ami így közel 25 százalékos értékével a legmagasabbnak számít az Európai Unióban.

A mai nap során az euró zónából és Nagy-Birtanniából egyaránt termelői árindex adat fog érkezni.

A Financial Times értesülése szerint a legnagyobb részvényesek támogathatják a Glencore és a Xstrata fúzióját, melyek között megtalálható a katari állami befektetési alap, a Blackrock és a Legal&General.

Tőkét emelt a francia közlekedés ipari vállalat, az Alstom, hogy a cég termékei iránt megnyilvánuló növekvő keresletet ki tudja elégíteni.

600 munkavállalótól válik meg az ArcelorMittal (Euronext Amsterdam) és véglegesen bezárja a francia üzemének egy részét - számolt be a Financial Times. A világ legnagyobb acélgyártója az év első felében 438 millió dolláros üzemi veszteséget ért el Európában. Korábban többször is leállították már az olvasztó kemencéket, de most vált véglegessé, mivel nem találtak rá vevőt.

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A nap során elvesztették kezdeti előnyöket a főbb tengerentúli indexek, de a Nasdaq kivételével még így is pluszban tudtak zárni a benchmarkok. Nyitás után lökést adott a kereskedésnek az ISM intézet feldolgozóipari termelés növekedését mutató amerikai beszerzésimenedzser-indexének vártnál jobb alakulása.

A Dow tudott legtöbbet megőrizni az emelkedésből és közel 0,6 százalékos pluszban zárt, az S&P 500 0,2 százalékot erősödött, míg a Nasdaq minimális, 0,1 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

A pénzügyi szektor volt a hétfő nyertese, azon belül is a Goldman Sachs, amely körülbelül 4 százalékot drágult röviddel a nyitás után, melyből 2,8 százalékot meg is tudott őrizni zárásig. A papírt segítette a Barron's hétvégi cikke, mely szerint 25 százalékot is emelkedhet az árfolyama a következő három évben.

Emellett további csúcsokat döntöget a Google, részvényei soha nem látott magasságokban jártak tegnap, végül 1 százalékos emelkedésben zártak a papírok.

Fontos megemlíteni, hogy Ben Bernanke tegnapi beszédében megvédte a jegybank QE3 programját és szükségesnek tartja a beavatkozást.

Kamatvágás Ausztráliában

Váratlanul kamatot vágott az ausztrál jegybank a gyengébb növekedési kilátások ellensúlyozására. Május óta ez volt a harmadik csökkentésük és azóta közel 100 bázisponttal került lejjebb a ráta. Az ázsiai piac ma ünnepnap miatt zárva van.