Drágább lesz munka mellett tanulni

Vágólapra másolva!
Újabb területet talált az állam, ahol spórolhat: a szakképzésekét. A jövőre indítható OKJ-s kurzusok száma rohamtempóban a felére csökkent, de amelyik megmarad, annak időtartamát rendesen megnyújtották. Aki tanulni akar, annak biztosan tovább és több pénzből kell a padban maradnia, de mivel egy sor szabály hiányzik, még nem tudhatja, miből fog vizsgázni. Az új rendszer abban segíthet, hogy javuljon az amúgy hanyatló színvonal.
Vágólapra másolva!

"Használja ki a lehetőséget, és most tanuljon még a régi OKJ szerint!", "Kedvező anyagi és tanulmányi feltételekkel most ősszel utoljára szerezhet új szakképesítést" - ilyen hirdetések lepték el az újságokat, mivel heteken belül jelentősen megváltozik az államilag elismert szakképesítések rendszere.

A két legfontosabb változás, hogy jövő január 1-jétől a korábbi 1300-ról 600-ra csökken az OKJ-s (vagyis az Országos Képzési Jegyzékben szereplő) szakképzések száma, a másik, hogy ezzel párhuzamosan nő a kötelező minimum óraszám. Vagyis amelyik képzés megmarad, elképzelhető, hogy azt is a mostani 6-8 hónap helyett két év alatt lehet csak elvégezni.

A nemzetgazdasági tárca az iskolák szerint azzal indokolta a lépést, hogy az olyan képzéseknél, amelyeket az iskolarendszerben is oktatnak, nem lehet jelentős eltérés a tanfolyami óraszámoknál sem. Erre említette példaként egy Nógrád megyei szakközépiskola tanára az [origo]-nak, hogy előfordult, az első év végén kibukott kőművestanulója az osztálytársainál hamarabb szerzett szakmunkás-bizonyítványt, mert elvégzett egy OKJ-s tanfolyamot.

Évekig a padban

"Ezek az óraszámok tragikusak" - véli Bársony Csaba, a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. oktatási igazgatója. Aki el akar helyezkedni, annak nem mindegy, hogy 6-8 hónapig, vagy 2 évig kell ülnie az iskolapadban, a munkáltató nem várja meg, ha ennyi ideig iskolába jár - mondta.

Az egyik legnépszerűbb képzés a pénzügyi-számviteli ügyintéző. Míg idei kezdéssel 200-250 órás tanulással megvan a bizonyítvány, jövőre ugyanezért minimum 960, maximum 1440 órát kell végigülni. Bársony szerint azonban most a felnőttképzéstől idegen óraszámokat alakítottak ki. Nem veszik figyelembe, hogy más korosztály, más motiváltsággal tanul itt, saját pénzéből, munka mellett, vagy éppen azért, hogy minél hamarabb elhelyezkedhessen.

"Aki munka mellett tanul, annak iszonyú gondot jelent majd, hogy 500 helyett 1000 órát kell iskolába járnia" - véli a KIT Országos Szakképzési Hálózat OKJ-kért felelős munkatársa is, hozzátéve, hogy a tanfolyamok biztos, hogy drágulni fognak. Ráadásul nemcsak a magánszemélyeknek, ugyanis amikor a munkaügyi központok iskolázzák be az álláskeresőket, a magasabb költséget az állam állja. A Perfekt úgy számol, hogy míg most egy átlagos tanfolyam a pénzügyi területen 100-200 ezer forintba került vizsgával, tananyaggal együtt, az jövőre a duplájára nő.

Csak 78 képzésről lehet tudni valamit

Az OKJ-s képzések számának drasztikus csökkentésével az oktatási helyeknek valójában nincs problémájuk, mert tapasztalataik szerint sok olyan volt, amelyet úgysem vettek igénybe. Így a jövő évtől a minőségbiztosítási terület teljesen eltűnik a képzési palettáról, de kikerülnek a bányaipari képzések is.

"Nagyon sokba került az államnak 1301 képzés fenntartása; mert ha valamelyikre, mondjuk, csak egy ember jelentkezett, ugyanúgy le kellett gyártani a vizsgatételeket, és a szakmai- és vizsgakövetelményeket (úgynevezett szvk-kat) is karban kellett tartani. Ezt nem akarta tovább finanszírozni az állam" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő köztisztviselő, aki részt vett a rendszer átalakításában.

Elmondása szerint feladatul kapták, hogy mindegy, milyen áron, de csökkenteni kell a képzések számát, amit így koncepció nélkül végeztek el. Elmondása szerint volt, hogy két hetet kaptak valamely szakmacsoport szakmai- és vizsgakövetelményeinek kidolgozására, aminek eredménye az lett, hogy a régiekből ollózták össze az anyagot, ugyanazt kicsit átnevezték, "így lett a feladatból feladvány".

Dömping lehet az év végén

Egyelőre csak annyi biztos, hogy jövőre mintegy 600 OKJ-s szakképesítés marad, ehhez képest a mai napig csak 78-nak tették közzé a szakmai- és vizsgakövetelményét, a többiről egyelőre semmit nem tudni. A hiányzó szvk-kat október-december közepére ígérik.

A KIT szakképzési központ szerint azonban lehetetlen előkészülni a januári átállásra úgy, hogy egyes jogszabályok csak decemberben jönnek ki. Szerintük az lenne az életszerű, ha csak a jövő szeptemberi iskolakezdéssel változnának a szabályok.

A Perfekt Kft.-nél úgy tapasztalják, hogy 10-20 százalékkal nőtt meg a képzések iránt érdeklődők száma, de az igazi dömpingre az év végén számítanak. December 31-éig lehet ugyanis elindítani a tanfolyamokat a régi feltételek szerint.

Kevesebbet ér az OKJ-s bizonyítvány

Az OKJ-s bizonyítványok értéke az utóbbi időben romlott. "Olyan sok fizetős főiskola indult Magyarországon, sokan inkább odamentek a diplomáért" - mondta az [origo]-nak Zsoldisné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnöke. "Pedig a jó titkárnőnek nem kell bölcsésznek lennie" - kommentálta azt a jelenséget, hogy a munkáltató most kevésbé választja az OKJ-s bizonyítvánnyal kopogtató álláskeresőt, ha választhat diplomást is.

Így egy pénzügyiügyintéző-bizonyítványt felmutató jelentkező helyett inkább választ egy frissen végzett közgázost, pláne, ha ezt ugyanannyi pénzért teheti meg, és ha kell, inkább őt képzi tovább. Egy hazai bank hr-vezetője is azt mondta, hogy náluk legfeljebb a pénzkezelő- vagy a valutapénztáros-képzést fogadják el, más posztra diplomást keresnek, akit aztán beiskoláznak, ha kell.

Zsoldisné Csaposs Noémi az OKJ-s problémákat nem feltétlen a csökkentéssel oldaná meg, inkább úgy erősítené az OKJ-s képzések hírnevét, hogy a gyakorlati oktatásra helyezné a hangsúlyt. Emellett a fizikai munkakörök oktatását erősítené, mert abból hiány van.