Beásta magát a Tesco

Vágólapra másolva!
1994 óta nem fordult elő a Tescóval, ami az idei év első hat hónapjában: esett a profitja. A legnagyobb brit áruházlánc gyorsjelentésében Magyarországról is szó van: a különadók fennmaradásáig friss tőkét nem hoznak Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britannia legnagyobb szupermarketláncának nyeresége 1,7 milliárd font volt az augusztus 25-ével bezáruló hat hónapos időszakban, ez 11 százalékos visszaesés az előző évhez képest.

A nyereség csökkenése elsősorban azért következett be, mert a Tesco egymilliárd fontot invesztál a brit üzletekbe, hogy különböző innovatív megoldásokat kipróbáljon - számolt be róla a BBC.

Ezek között említi a lap, hogy a Tesco-alkalmazottak "Itt vagyunk, hogy segítsünk" feliratú sárga pólókban nyüzsögnek egyes üzletekben, máshol pedig önkiszolgáló pultokat állítottak fel a kijáratoknál, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést és az összepakolást. A programhoz 800 plusz embert vettek fel, és ez évente 200 millió fontos többletköltséggel jár.

Beruházásokat Magyarországon egyáltalán nem terveznek - ez kiderül a Tesco jelentéséből. Úgy fogalmaznak: amíg a szektort sújtó különadókat 2013-ban ki nem vezetik, addig a friss tőkét visszatartják. Azt is írják ugyanakkor, hogy a közelmúltban Debrecenben olyan egységet nyitottak, ahol tartósan munkanélkülieket foglalkoztatnak.

"Rosszul érinti őket a drága benzin, az adók és az emberek szűkülő pénztárcája" - vetette fel egy, a BBC által megkérdezett elemző, aki kifejezetten csalódott volt a Tesco friss számai láttán. Szerinte az áruházlánc problémái mélyen gyökereznek, és csak hosszú távon oldódhatnak meg.

Otthoni piacán kívül is vannak problémái a Tescónak, a külföldről származó profit 17,1 százalékkal lett alacsonyabb. A BBC szerint a Tesco legnagyobb ázsiai piaca, Dél-Korea okozza a legtöbb gondot, itt ugyanis olyan új szabályokat hoztak, amelyek korlátozzák a nagy üzletek nyitva tartását. A Tesco számításai szerint ez éves szinten mintegy 100 millió fonttal vághatja vissza a nyereséget.

Kínában szintén nehézségeik vannak, a kereslet ugyanis nem nőtt olyan tempóban, mint ahogyan az új üzleteket nyitották. Európában pedig az eurózónában zajló megszorításokkal és az euró gyengülésével küzd a lánc, miáltal a forgalom 6,8 százalékkal csökkent fél év alatt.

Mindeközben a Tesco egyik brit ellenlábasa, a Sainsbury, amely szintén szerdán publikálta friss számait, a piaci részesedésének növeléséről és egy kifejezetten jó nyári szezonról számolt be, és ez az, ami aggaszthatja a Tesco részvényeseit.