Vagyonfelügyelő vigyáz a Gyulaira

Vágólapra másolva!
A stratégiailag kiemelt cég így csak az ideiglenes vagyonfelügyelő jóváhagyásával tehet jognyilatkozatokat, köthet szerződéseket.
Vágólapra másolva!

Ideiglenes vagyonfelügyelőt jelölt ki a Gyulai Törvényszék a Gyulai Húskombináthoz - közölte a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese. Elmondta: a törvényszék október 2-án visszavonta a Gyulai Húskombinát felszámolási eljárásáról szóló határozatában a moratóriummal kapcsolatos közzétételi végzést.

Az elnökhelyettes emlékeztetett, a társasággal szemben 2012. szeptember 27-én nyújtottak be felszámolási eljárás megindítására kérelmet a törvényszékhez, majd a kérelmet egy ideiglenes vagyonkezelő kijelölése iránti kérelemmel egészítették ki. Hozzátette: az eljárás ezt követően a csőd- és a felszámolási eljárásról szóló törvény rendelkezései szerint folytatódik.

A stratégiailag kiemelt jelentőségű cég esetében a felszámolás esetleges elrendelésekor felszámolóként csak az állami felszámoló, azaz a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. járhat el - jegyezte meg a törvényszék elnökhelyettese. A húskombinát vezetője az ideiglenes vagyonfelügyelő kinevezését követően a cég vagyonával kapcsolatosan csak az ideiglenes vagyonfelügyelő jóváhagyásával tehet jognyilatkozatokat, köthet szerződéseket.

A Gyulai Húskombinát Zrt. számára reális alternatívaként a felszámolási eljárást vagy az öncsőd bejelentését jelölte meg Ruck János vezérigazgató szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján. Közölte azt is: az igazgatóság rendkívüli közgyűlést hívott össze október 26-ára, amikor felvázolják a tulajdonosi kör előtt a húsüzem lehetséges működési feltételeiről szóló alternatív forgatókönyveket.