A Népszabadság szerint a gyógyszerkassza hiánya miatt ismét drágulhatnak az alapgyógyszerek.

A kormány mélyen belenyúlna a betegek zsebébe, hogy sikerüljön beszedni azt az újabb 70-80 milliárd forintot, amely szükséges a gyógyszerkassza jövő évi megmentéséhez - írja kormányzati forrásra hivatkozva a pénteki Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az egyik megoldás az lehet, hogy a 300 forintnál olcsóbb gyógyszerek árát 200-250 forinton rögzítsék, ami az átlagos vásárlónak drágulást jelentene.

A gyógyszerkassza elköltésének harmadik negyedévi adatai szerint az év végéig 15 milliárd forintos túlköltés várható. A Népszabadság információi szerint az idén hiányzó összeg pótlására a szakértők a sávos befizetést javasolják. Ez azt jelentené, hogy a 219 milliárd felett befizetett minden forinton 20-80 százalékban osztozna az állam a gyógyszercégekkel. Ha a kormány elfogadja ezt a verziót, az újabb 12 milliárdos terhet jelent majd a gyógyszergyártóknak.

A Népszabadságnak nyilatkozó gyógyszercégek azonban példátlannak tartják, hogy Magyarországon a betegek gyógyszertámogatásának negyedét a gyártók állják. A lap úgy értesült, hogy egyre több alapgyógyszer válik hiánycikké a patikákban, egyes kórházigazgatók pedig azt jelezték, hogy nem tudják elkezdeni a daganatos betegségek terápiáit, mert nincs hozzá gyógyszer.