Több országból kivonul a K&H anyabankja

Vágólapra másolva!
Tovább erősíti a bankbiztosítási modellt, és több európai országban értékesíti leánybankját a belga KBC Csoport. Magyarország viszont fontos piac, Szlovákia és Bulgária mellett ezt tekinti a növekedés motorjának a K&H Bank tulajdonosa a "2013 és utána" elnevezésű stratégia alapján.
Vágólapra másolva!

Közzétette a "KBC 2013 és utána" elnevezésű stratégiájának aktualizált változatát a K&H Bank belga tulajdonosa hétfőn. A stratégiának hat alappillére van, amelyek mindegyike azt szolgálja, hogy a bankcsoport reagálhasson a válság miatt megváltozott körülményekre, és növelje versenyképességét. Ennek megfelelően megjelöli azokat az országokat is, amelyek a jövőben nem maradnak a bankcsoport fókuszában.

Az egyik legfontosabb alappillérként a bankbiztosítási modell erősítését nevezi meg a stratégia, ebből következik az is, hogy mely országokban erősíti a jövőben is a jelenlétét a bankcsoport.

Belgiumban, Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Bulgáriában jelentős a beágyazottsága a helyi gazdaságba, ezeken a piacokon banki és biztosítási leányvállalatai is vannak a KBC-nek, több helyen piacvezető pozícióval rendelkezik. Ezekben az országokban a KBC a jelenlétének erősítését tervezi, és ehhez igazítja új szervezeti struktúráját. A nyereség nagy része Belgiumban és Csehországban termelődik, a jövőbeli növekedés motorját viszont Szlovákia, Magyarország és Bulgária adhatja majd.

Az orosz Absolut Bank, a szlovén NLB, a német KBC Bank Deutschland, a szerb KBC Bank és a belga Antwerp Diamond Bank nem kap helyet a stratégiában, ezeket az érdekeltségeket a KBC értékesíti. Ez egyébként nem nagy meglepetés, hiszen a bankcsoport karcsúsítását már az után bejelentették, hogy 2009-ben állami segítséget kapott. Ezért cserébe vállalta, hogy a kockázatosabb tevékenységeit leépíti.

Írországból nem vonul ki a KBC, de a KBC Bank Ireland nem is tartozik majd a fő piacok közé. Itt az elkövetkező években az lesz a cél, hogy a lakossági üzletág segítségével maximalizálják a leánybank hozzájárulását a csoport teljesítményéhez.

Johan Thijs vezérigazgató bejelentette a KBC 2015-ös fő pénzügyi céljait is, amelyektől azt várják, hogy a bankcsoport a fő piacain a bankbiztosítás területén hivatkozási ponttá váljon.