Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a jelen helyzetben felelőtlenség lenne bevezetni az eurót Magyarországnak. A válság vezetői válsággá fog terebélyesedni a miniszterelnök szerint, és ebbe beleremeg a parlamentáris rendszer is.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet jelenlegi gazdasági helyzetében felelőtlenség lenne bevezetni az eurót Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblattnak adott interjúban, amelyből a német üzleti lap szerdán előzetest közölt internetes kiadásában. Orbán Viktor elmondta: az EU-tagság ugyan az euró bevezetésére kötelez, "de a csatlakozási szerződés aláírásakor az euróövezet még egészen más képet mutatott" mint most, ezért a csatlakozás a valutaunióhoz már nem lehet automatikus kötelezettség.

A dél-európai országok túl korán vezették be a közös fizetőeszközt, "még nem voltak érettek" az euróhoz - fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "ezt a hibát mi nem követjük el".

Úgy vélte: az euróövezeti válság még évekig tart, hiszen az övezet több tagjának GDP-arányos államadóssága "átlépte a kritikus 90 százalékos határt", amelyen túl külső segítség nélkül nem lehetséges az adósságcsökkentés.

A gazdasági természetű válság legkésőbb öt év múlva politikai vezetési válsággá mélyül - fejtette ki. Hozzátette: a jelenlegi demokratikus rendszerek beépített problémája a vezetés gyengesége. "Egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer" - mondta a kormányfő.

Csütörtöki berlini látogatásával összefüggésben elmondta: a magyar-német kapcsolatok "sértetlenek", ezért mindenekelőtt Európa jövőjéről kíván beszélni Angela Merkel kancellárral, és három témát szeretne körbejárni. Először is, a tervezett bankunió Magyarország számára "túl gyors". A közös euróövezeti bankfelügyelet "a jövőt tekintve jó ötlet lehet, de nem szabad semmit elhamarkodni". Magyarország továbbá "nem adóharmonizációt, hanem adóversenyt" akar Európában. A harmadik téma az EU következő hétéves költségvetési keretének ügye, "hiszen erről még az év vége előtt dönteni kellene" - mondta Orbán Viktor a Handelsblattnak adott interjúban.