Szűk félmilliárdba kerül a trafiktörvény bevezetése

Vágólapra másolva!
Négyszázötven millió forintot szán a kormány a nemzeti dohánykereskedelmi társaságra, melynek az lesz a feladata, hogy a trafiktörvény által előírt pályázatokat lebonyolítsa.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás-átcsoportosítását rendeli el a kormány határozata, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján jövő év július 1-jétől állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni. Kétezer lakosonként egy dohányboltra szerezhető koncesszió, minden magyarországi településen.

A törvény ugyanakkor a kétezresnél kisebb településeken lehetővé teszi, hogy ne dohányboltban, hanem más üzletben, de elkülönített helyen áruljanak dohánytermékeket. Erre ad lehetőséget akkor is, ha a nyilvános pályázat eredménytelen - ekkor a dohánytermékeket egy százszázalékos állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság kínálhatja, akár mozgóboltban.

A törvény szerint az állami tulajdonban lévő nonprofit részvénytársaság a kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítését végzi majd. Az állam nevében a pályázatok kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a miniszter jogosult.

A nyilvános pályázatokat idén november 15-ig kell kiírni, eredményüket két hónapon belül hirdetik ki.