Szárnyal az OTP

2012.10.11. 13:42

A héten először zárhatnak a pozitív tartományban az európai tőzsdék, ugyanis az eddigi korrekciót kisebb emelkedés váltotta fel még a spanyol félelmek ellenére is. Itthon a BUX az OTP vezérletével szintén erősödik. 

Hatalmas érdeklődés a magyar papírok iránt

A reggeli mínuszokból emelkedéssel folytatódott a kereskedés a magyar piacon. A BUX 1 százalék körüli pluszban tartózkodik, amely elsősorban az OTP 2,8 százalékos erősödésének köszönheti jó teljesítményét. A bankpapír egyébként az utóbbi két hétben több mint 10 százalékot ralizott, ami mögött a Magyarország befektetői megítélésében bekövetkezett fordulat tükröződhet. A MOL és a Richter enyhe pluszban mozog, és a Magyar Telekom is faragni tudott hátrányából miután 0,8 százalékkal került feljebb. 

Jól sikerült a mai diszkontkincstárjegy aukció, miután a meghirdetett 45 milliárd forintnyi 12 hónapos kincstárjegyből több mint négyszeres túljegyzés mellett 65 milliárdnyit tudott értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam 6,3 százalékon alakult, ami 23 bázisponttal alacsonyabb a két héttel ezelőtti aukció átlaghozamához képest, és 16 bázisponttal a tegnapi másodpiaci referenciahozamhoz képest.

Az ÁKK új állampapírral fogja csalogatni a befektetőket, miután elindítja Prémium Euró Magyar Államkötvény kibocsátását. A papír 3 éves futamidejű és változó kamatozású lesz, az euróövezeti átlagos fogyasztói árindex felett 2,5 százalékos kamatprémiumot fog tartalmazni.

Emelkedés négy nap mínusz után

A spanyol aggodalmak ellenére pozitív tartományban mozognak az európai indexek, amelyek az alapanyag felhasználó vállalatok és a fogyasztói javakat előállító cégek papírjainak vezetésével emelkednek. A legjobban eddig a német és a francia piac áll 0,7-0,8 százalékos erősödéssel. A spanyol tőzsde továbbra is elmarad régiós társaitól 0,3 százalékos gyengülésével.

Közel 10 százalékot drágultak a luxus termékeket forgalmazó Burberry részvényei, miután 8 százalékos bevétel növekedésről számoltak be, amivel alaposan felülteljesítették az elemzői várakozásokat.

Burberry (LSE)

Forrás: [origo]

A Carrefour francia kiskereskedelmi étellánc is a nap eddig nyertesei közé tartozik 3,8 százalékos plusszal, miután hazai értékesítési számainak emelkedését jelentette a harmadik negyedévben.

Carrefour (Párizs)

Forrás: [origo]