20 milliárd dolláros fúzió a telekomszektorban

Vágólapra másolva!
A Softbank 20,1 milliárd dollárért megvásárolja az amerikai Sprint Nextel részvényeinek 70 százalékát. A múlt héten jelent meg a hír, miszerint a harmadik legnagyobb japán telekomcég az USA-ban akar terjeszkedni. A 2000-es évek eleje óta ez lehet a legnagyobb japán beruházás, amit külföldön hajtanak végre.
Vágólapra másolva!

A múlt heti pletykák igaznak bizonyultak, mivel ma jelezte a harmadik legnagyobb japán mobilszolgáltató, a Softbank, hogy többségi tulajdont akar szerezni az amerikai Sprint Nextel Telekom vállalatban. A japánok 20,1 milliárd dollárt fizetnek az amerikai mobilcég papírjainak 70 százalékáért.

A tranzakció meglehetősen bonyult lesz, hiszen a Softbank 12,1 milliárd dollárért vesz a piacról részvényeket 7,3 dolláros áron, 8 milliárd dollárért pedig újonnan kibocsátott értékpapírokhoz, köztük warrantokhoz jut a Softbank, melynek az átváltási ára 5,25 dollár. A 8 milliárd dolláros részre azért van szükség, hogy fejlesztéseket, befektetéseket finanszírozzanak. A létrejövő új társaság pedig tőzsdén jegyzett lenne és a korábbi Sprint Nextel helyét venné át a New York-i parketten.

Az üzlet mindkét fél számára előnyös lehet, ugyanis a Softbank ki tud törni a szűkülő japán piacról és Amerikában növelheti nyereségét, míg a Sprint forrást szerez a 4G hálózatának kiépítésére, amivel javul versenyképessége a távközlési szegmensben.

Korábban maga a Sprint is felvásárláson gondolkodott és a MetroPCS-szel hozták hírbe, ám az igazgatóság úgy döntött, hogy egyelőre nem tesznek ajánlatot a versenytárs részvényeire. Ez azért lett volna érdekes, mert a MetroPCS-nek már van egy előszerződése a T-Mobile USA-val a két cég összeolvadásáról, ami 3 hónap múlva válhat esedékessé.

A Softbank a felvásárlási hírek felröppenése óta a piaci kapitalizációjának mintegy ötödét vesztette el. A befektetők vélhetően amiatt aggódnak, hogy a Softbank túl sokat fizet az amerikai piacra való betörésért. A Softbank 2006-ban a Vodafone japán egységét vette meg 15,5 milliárd dollárért, amire szintén hasonlóak voltak az első elemzői reakciók, de az az ügylet rendkívül sikeres lett. A vállalat megduplázta azóta méretét.

Softbank (JSE)


Forrás: [origo]