Lemondott az óriásbank vezére

Vágólapra másolva!
Lemondott a Citigroup vezérigazgatója, de az igazgatótanács már meg is találta a vezér utódját, Michael Corbatot, aki korábban a vállalat EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika régió) üzletágának vezetője volt. A társaság részvényárfolyama csökkenésnek indult a nyitás előtt.
Vágólapra másolva!

Váratlanul lemondott a harmadik legnagyobb amerikai bank vezérigazgatója. A Citigroup első embere, Vikram Pandit, egyúttal az igazgatótanácsban elfoglalt posztját is elhagyja. A bank igazgatótanácsa már ki is nevezte utódját, Michael Corbat személyében. A részvény nyitás előtt 1,4 százalékos esést mutat, de járt mélyebben is, ráadásul nagy forgalom mellett, a napi átlagos volumen egytizede fordult meg a piacon.

Vikram Pandit és Michael Corbat

A döntés meglepőnek mondható, mivel a Citi hétfőn tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, ami a várakozásoknál kedvezőbbre sikerült. Árbevételben és nettó nyereségben is az elemzői előrejelzéseknél magasabb számokkal lepte meg a befektetőket a bank.

Citigroup Inc. (NYSE)