Örömteli meglepetés a Goldman Sachs-nél

Vágólapra másolva!
Várakozáson felül jelentett a Goldman Sachs amerikai befektetési bank. 2,85 dolláros egy részvényre jutó nyereség (előrejelzés: 2,28 dollár) és 50 centes osztalék (előrejelzés: 46 cent) szerepel a harmadik negyedéves gyorsjelentésben. Enyhe plusszal (0,6 százalék) nyithat a papír.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs, a kezelt vagyont illetően az Egyesült Államok ötödik legnagyobb bankja , a kötvény-kereskedésben és a vagyonkezelésben elért profitjának köszönhetően várakozásokon felüli adatokat közölt harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A 1,51 milliárd dolláros, 2,85 dollár részvényenkénti nettó eredmény lényegesen jobbnak számít a tavalyi 393 millió dolláros veszteségnél. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 2,28 dolláros részvényenkénti eredményre számítottak. A hírre pozitívan reagált a kurzus, emelkedéssel nyithat az árfolyam.

Összehasonlításban a legnagyobb amerikai befektetési bankokkal a Goldman Sachs árfolyamának teljesítménye lemaradónak számít az elmúlt egy évet tekintve. A 28 százalékos éves emelkedéssel még így is a könyvszerinti érték alatt forog a részvényárfolyam.

A szeptemberben fellendülni látszó elsődleges kibocsátásból befolyó árbevételek is jelentősnek mondhatók, köszönhetően a bank harmadik negyedévben elért piacvezető szerepének, míg tavaly csak ötödik helyen tanyázott a Goldman Sachs.