Gyulay Zsolt lesz a nemzeti dohányguru

Vágólapra másolva!
A dohánytörvény alapján júliusban alakul meg az az állami cég, amely a dohány-kiskereskedelmet irányítja majd.
Vágólapra másolva!

A kormány Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérte fel a dohánytörvény alapján felálló állami gazdasági társaság, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetésére - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy keddi háttérbeszélgetésen.

Tájékoztatásuk szerint a gazdasági társaságot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hozza létre, feladata a 2013. július 1-jétől felálló, állami monopóliumba kerülő dohány-kiskereskedelmi rendszer működtetése lesz.

Gyulay Zsolt a sajtóbeszélgetésen megtisztelőnek nevezte a felkérést és bejelentette, hogy a Hungaroring Sport Zrt. igazgatósági elnöki pozícióját megtartja, de az operatív vezetést a vezérigazgató-helyettes látja el a jövőben.