Varga: Lemaradtunk és most is lassú a növekedés

2012.10.16. 17:07

Varga Mihály szerint 2000-es években Magyarország lemaradt, és a kormány hiába fordította meg a trendet, csak lassú növekedést tud elérni. Az IMF-re szükség van és nem engendhetjük meg magunknak, hogy túlzott hiány eljárás miatt EU-s pénzeket veszítsünk el.

Olyan adórendszerre van szükségünk, amely figyelembe veszi a társadalmi szükségleteket - mondta Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter a Budapest Economic Forum 2012 nevű keddi rendezvényen. Varga szerint a demográfiai folyamatokra hatással kell lennie az adórendszernek, a miniszter védelmébe vette az egykulcsos adózást. (Varga Mihály előadásáról szóló korábbi tudósításunkban tévesen állítottuk, hogy a tárca nélküli miniszter arról beszélt, Magyarországon túladóztatják a szegényeket. A hibáért elnézést kérünk!)

Lemaradtunk

Varga kijelentette, Magyarország meg akarja kötni az IMF-megállapodást, messze vagyunk még attól az állapottól, hogy "a külső támaszokat el lehessen dobni". "A magyar kormány tárgyalási ajánlatát értékelik, és bízom benne, hogy ezután a megállapodás elérhető közelségbe fog kerülni" - mondta.

Előadásában bemutatta, hogy az Európai Unióban átlagosan 3,5 évig engedtek meg maguknak a tagállamok 3 százalék fölötti deficitet, míg Magyarországon ez 8 évig volt így, vagyis amióta uniós tagok vagyunk.

Az utóbbi évek nagy eredményének nevezte Varga Mihály, hogy csökkenni kezdett a 2000-es években felszökött államadósság. Nagyobb mértékű lefaragást csak Görögország tud felmutatni, de olyan adósságcsökkentést, mint amilyen ott volt, szerintem egyikünk sem szeretne - jegyezte meg. Görögország adósságából 100 milliárd eurót elengedtek a hitelezők, ami az államcsődtől mentette meg az országot.

A legnagyobb gond Varga szerint, hogy Magyarország potenciális növekedése a 2000-es években folyamatosan zuhant. Ezzel az ország lemaradt a kelet-európai versenytársaktól. A kormány átalakításai megtörték a trendet, de csak lassú növekedést tudunk felmutatni - mondta Varga. A foglalkoztatást tekintve a régióban Magyarország a vesztes oldalon van - folytatta a miniszter.

Fotó: Mudra László [origo]
Varga Mihály előadást tart a Budapest Economic Forumon. A háttérben az IMF vezetője, Christine Lagarde.

Az elmúlt évek növekedésének a hitel, és az államháztartás eladósodása volt a forrása, de az utóbbi hónapok stagnálására ez nem ad felmentést a kormánynak, javítani kell - mondta Varga. Elismerte, hogy a jelenlegi, 16 százalékos beruházási rátával a közeljövőben súlyos bajban lehetünk, mert így nem tud beindulni a növekedés. A növekedéshez azonban szükség van a költségvetési szigorra, az államadósság csökkentésére és a gazdaság alapjainak rendbe tételére is.

Nem veszíthet el az ország 500 milliárd forintot azzal, hogy a túlzottdeficit-eljárás miatt az unió felfüggeszti a kohéziós támogatásokat - indokolta a miniszter azt, hogy miért nem engedhető meg a költségvetési hiány megugrása. Emlékeztetett rá, hogy az előző ciklusokban általában már a választások előtti évben elkezdett nőni a hiány, és 2013 is választások előtti év lesz.

A felsőoktatásról azt mondta Varga Mihály, hogy a költsége nagy, de a hatékonysága gyenge. A jogász-közgazdász képzésben túlképzés van, de a természettudományokat tekintve sok cég panaszkodik, hogy nincs elég utánpótlás - mondta.

Tüntetés az esőben

"Szerveződjenek!" - kiáltotta egy, a kilencvenes években használt rendőrruhába öltözött tüntető a Hess András téren a hitelkárosultak demonstrációján. A tüntetők a Hilton szálloda előtt gyűltek össze, mert az épületben tartják a Budapest Economic Forum 2012 elnevezésű rendezvényt. Az időjárás nem csábított ki tömegeket, a demonstráción 30-40 tüntető vett részt.  Ráadásul néhány demonstráló az eső elől a hotel védett árkádjába és a szállodával szemközti épület kapualjába menekült.

Fotó: Mudra László [origo]

A tüntetők közül néhányan különböző jelmezeket öltöttek magukra, a rendőrruhás férfi mellett reggel még néhány halálcsuklyás tüntető álldogált a szállodával szemben, mellkasukra a B, A, N, K betűket felragasztva. A rendőrruhás az esemény rendjét biztosító maroknyi igazi rendőrt szólította fel szerveződésre, azt állítva, hogy őket is fenyegeti a hitelezés veszélye. Egy másik felszólaló arról beszélt, hogy a kormány semmilyen segítséget nem ad a hiteleseknek. Az egyik tábla a devizahitelezés csapdáját kritizálta, bűnösnek nyilvánítva a bankokat, a kormányt, az országgyűlést, a bíróságokat és az ügyészséget. A megoldást a készítő szerint az jelentené, ha visszamenőlegesen forintalapúra számítanák át a devizahiteleket. Azt is követelte, hogy az eredeti törlesztőrészletet kelljen csak fizetni.