Vasérc: Kína továbbra is zakatol

Vágólapra másolva!
Újabb óriáscég jelentette ma be, hogy az idei harmadik negyedévben mennyi vasércet bányászott. Bár az adatok némi csökkenést mutatnak a tavalyi évhez képest, a problémák úgy tűnik, hogy nem a keresleti oldalról származnak, Kína vasércéhsége látszólag nem csökken, sőt, még mindig növekszik, ami talán jó hír lehet a világgazdaság számára.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a világ számos meghatározó bányavállalata számolt be már arról, hogy hogyan alakult az idei harmadik negyedévben a termelésük. Ma reggel egy újabb óriásra, a brazil Vale társaságra került a sor, aki arról számolt be, hogy a tavalyi harmadik negyedévhez képest az ideiben 4.6 százalékkal kevesebb vasércet termelt ki. A 83.9 millió metrikus tonna kitermelés a csökkenés ellenére azért még mindig jobb egy hajszállal annál, mint amit a Bloomberg által megkérdezett hét elemző átlagosan várt (82.8 millió metrikus tonna), ráadásul az idei második negyedévnél is több 4.2 százalékkal.

A Vale a világ legnagyobb vasérctermelője, az általa jelentett termeléscsökkenés pedig azért érdekes, mert kilóg a sorból. A világ második legnagyobbja, a Rio Tinto két nappal ezelőtt a termelés 6 százalékos növekedéséről számolt be, mialatt egy másik óriás, a BHP Biliton tegnap 0.5 százalékos növekedést tett közzé. Egy harmadik meghatározó szereplő, a Fortescue Metals 26%-os növekedésről adott számot két nappal ezelőtt.

Ha az idei első háromnegyedév adatait nézzük, akkor év/év alapon a Vale vasérckitermelése 2.2 százalékkal csökkent, miközben a Rio Tinto 4.5, a BHP Biliton pedig 9.5 százalékkal tudta növelni a vasérckitermelését.

A Vale visszaesése annak köszönhető, hogy néhány régóta üzemelő bányája kimerülőben van, illetve az érintett időszakban néhány jobb bányáját óriási esőzések sújtották, amik akadályozták a gördülékeny kitermelést.

A vasércóriások kitermelési adatai azért borzasztóan érdekesek, mert a rézhez és az olajhoz hasonlóan alapvető nyersanyagról van szó, tehát az adatok kiváló képet adnak a világgazdaság alakulásáról. A kitermelés, a kereslet-kínálati viszonyok természetesen tükröződnek a vasérc világpiaci árában is, melyet az alábbi grafikonon is kiválóan megfigyelhetünk.

Kínai import vasércár

Forrás: [origo]

A vasércárak a múlt hónap során 86,7 dollár/tonnás szintre, azaz három éves mélypontra estek, azonban onnan gyorsan felálltak, és ismét elérték a 110 dollárt. A hirtelen áremelkedés oka, hogy a múlt hónap elején Kína 157 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházásokat (elsősorban vasút- és autópályafejlesztést) jelentett be. A program mérete olyannyira számottevő, hogy a beruházók azonnal vásárlásokba kezdtek, amivel a kínai import 20 hónapos csúcsra ugrott szeptember folyamán. Ez a többletkereslet azonnal meg is látszott az árak visszapattanásán.

A Bloomberg cikke idézi Laurence Balter-t, az Oracle Investments szakértőjét, aki szerint Kína vasércéhsége egyáltalán nem csökken, szerinte a világgazdasági aktivitás válság előtti, 2007-es csúcsához képest ma az ország 50%-kal több vasércet importál