Ennél csak drágábban ehetünk

Vágólapra másolva!
Londoni elemzők szerint gyorsul az élelmiszerárak emelkedése Kelet-Európában.
Vágólapra másolva!

Gyorsulni kezdett az élelmiszerár-emelkedés Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaiban, de az ársokk régiós hatása messze nem egyenletes, a jelenség Romániát és Magyarországot sújtja a legnagyobb mértékben - állapították meg térségi helyzetértékelésükben londoni elemzők.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai az átfogó elemzésben kimutatták, hogy Romániában - és kisebb mértékben Magyarországon - a szokásos szezonális ütemet jóval meghaladó, jelentős élelmiszer-drágulás érzékelhető.

A ház szerint ebben a két országban várható a legnagyobb ütemű élelmiszer-áremelkedés a következő negyedévekben. Csehországban ugyanakkor július óta a szezonálisan megszokott ütemhez közeli, Lengyelországban pedig attól jóval elmaradó élelmiszer-drágulás ment végbe. Az elemzők szerint az élelmiszerárak október és 2013 közepe között Romániában 0,8 százalékponttal, Magyarországon 0,3 százalékponttal, Lengyelországban és Csehországban egyaránt 0,2 százalékponttal emelik a fogyasztói árindexet.

Az élelmiszerek drágulása újra központi kérdéssé kezd válni, a 2008-as pénzügyi válság előtti óriási élelmiszer-áremelkedés több szegényebb országban lázadásokat szított. Magyarországon is egyre durvább árak jönnek.