Görög halasztásnak örülnek az európai piacok

2012.10.24. 16:33

Újabb 2 év haladékot kapott Görögország a megszorító intézkedéseik véghez vitelére, aminek többek között örülhettek a befektetők, ugyanis enyhe pluszban mozognak az európai indexek. A tengerentúlon kivárás jelei látszanak a piacokon a FED kétnapos ülése előtt, és az ottani tőzsdék jó hangulatát a két és féléves csúcsra ugró új lakás építések sem nagyon tudják megalapozni. Itthon a BUX továbbra is alulteljesítőnek számít régiós társaihoz képest 1,3 százalékos csökkenésével.

Olvassa el déli piaci összefoglalónkat is: Alulteljesítő a magyar piac

Tovább esik a BUX

Továbbra is alulteljesítőnek számít a magyar piac a régióban az európai piacok heti gyengélkedése miatt. A BUX teljesítményét az OTP és a MOL zuhanása húzza lejjebb, ugyanis a bankpapír 1,7 százalékos, az olajpapír pedig 1,3 százalékos esést szenvedett el eddig. Az OTP még mindig nem tudja áttörni a 4000 forintos ellenállását, amivel a nap folyamán küzdött. 

Forrás: [origo]

Az Európában uralkodó pesszimista hangulat a forint piacára is kihat és a négy napos hétvége alatt 3 forinttal került feljebb az EURHUF jegyzése.  A hazai fizetőeszköz gyengülése nagyrészt tegnap zajlott le, miután 279,5-ről 282,2-re is felszaladt a kurzus. Ma a forint próbálja tartani a 281 alatti szinteket.

EURHUF

Forrás: [origo]

15 százalékos zuhanásával továbbra is az E-Star a nap legrosszabbul teljesítő részvénye, melynek kereskedését ennek következtében egy hetes felfüggesztés után szüneteltetni is kellett. Az árfolyam továbbra is oda van tapadva a 15 százalékos limithez. A társaságnál egyre kevesebb esély látszik arra, hogy felül tudnak kerekedni finanszírozási nehézségeiken és elvileg még ma eldől, hogy végül meg tudnak-e egyezni a ma lejáró 2012/A jelű kötvények tulajdonosaival.

OTP (BÉT)

Forrás: [origo]

Újabb haladék a görögöknek

Enyhe korrekciót mutatnak az európai részvényindexek az elmúlt napok eladói nyomása után a technológiai papírok vezetésével, amelyek kiemelkednek 2,6 százalékos erősödésükkel a többi szektor közül.  Ezek közül továbbra is az SAP teljesít a legjobban 5,2 százalékos emelkedéssel, amely továbbra is kedvező gyorsjelentési számainak köszönheti növekedését. A cég 3,95 milliárd eurós bevétel mellett 618 millió eurós profitot produkált a harmadik negyedévben, valamint a menedzsment az idei évre vonatkozó árbevétel-növekedés várakozását is megemelte a korábbi 10,5 százalékról 12,5 százalékra.

Forrás: [origo]

Az európai tőzsdék erősödése mögött többek között a kedvező görög hírek állhatnak, ugyanis a döntéshozók ma megegyeztek abban, hogy további 2 évet kap Görögország a megszorító intézkedéseik teljesítésére. Közölték, hogy a jövő héten a parlament elé terjesztik az újabb megszorító csomagot és megkapják az újabb hitelrészletet. A megegyezés szerint a GDP-arányos államháztartási hiányt 2014 helyett 2016-ra kell a 3 százalékos határérték alá szorítani. Meghosszabbítják a munkaerőpiac és az energiaszektor reformjának határidejét is, a privatizációs programon pedig könnyítenek: az állami érdekeltségek eladásából az eredetileg tervezett 19 milliárd euró helyett 8,8 milliárd euró bevételt kell elérni 2015-ig - idézett a Süddeutsche Zeitung a görög kormány és a nemzetközi hitelezők - IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank - tárgyalásain formálódó új egyetértési nyilatkozat tervezetéből. Az egyezségre jutás kulcsfontosságú volt, enélkül ugyanis az ország nem tudná lehívni a következő segélycsomagot és 3 héten belül pénz nélkül maradtak volna. Ennek következtében nem tudnák teljesíteni lejáró kötelezettségeiket sem. 

Az európai adósságválság miatti aggodalmak az európai perifériaországok kötvényeire is kihatnak. A spanyol 10 éves állampapírok esetében 0,6 százalékpontos, az olasz 10 éves kötvényeknél pedig fél százalékpontos hozamemelkedés figyelhető meg. A romló gazdaság miatt a befektetők aggódnak, hogy az említett országok is csődbe mennek, ezért lecsökkent a kereslet államkötvényeik iránt, ami árfolyameséshez és hozamemelkedéshez vezetett.

Bejelentették, hogy állami segítséget kap a Peugeot. A megállapodás keretében a kormány 7 milliárd euró értékű, újonnan kibocsátandó kötvényre vállal visszafizetési garanciát, cserébe viszont nagyobb beleszólása lesz a vállalati stratégiában. A társaság papírjai negatívan reagáltak a hírre, 8 százalékos mínuszban is jártak, jelenleg 4 százalékos mínuszban mozognak.

Fed kamatdöntő ülés előtt kivárnak a piacok

Nem mutatnak jelentős elmozdulást az amerikai részvényindexek a FED ma kezdődő két napos ülése előtt, ahol ma a jegybanki alapkamatról fognak dönteni, később pedig a QE3 programmal kapcsolatos döntések mozgathatják a piacokat. A legjobb formában az egészségügyi cégek papírjai vannak, míg a leggyengébben az energiaszektor teljesít.

A piacokat a két és féléves csúcsra ugró új lakás építések száma sem hatotta meg, amely 5,7 százalékkal emelkedett havi szinten. Ez éves szinten 389 ezer értékesített ingatlant jelent, ami magasabb az előzetesen várt 385 ezernél.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

A technológiai szektor bővülését a Facebook szárnyalás sem segíti, amely 20 százalékkal került feljebb nyitás után.A közösség oldal a tegnapi kedvező gyorsjelentési számainak, valamint a Citigroup felminősítésének köszönheti erősödését, ugyanis a bankház elemzője vételre emelte a részvényre megfogalmazott ajánlását.

Facebook (Nasdaq)

A folytatódó gyorsjelentések során nyitás előtt a Boeing is közzétette számait. A harmadik negyedéves profit 6 százalékkal 1,1 milliárd dollárról 1,03 milliárd dollárra esett egy év alatt. Az egy részvényre jutó nyereség 1,35 dollárra csökkent az utóbbi negyedévben a tavalyi 1,46 dollárról, ami meghaladta az elemzők által előzetesen várt 1,13 dolláros értéket. A vállalat az idei évre 4,8-4,95 dollár közötti egy részvényre jutó nyereséggel számol, szemben az elemzői 4,72 dolláros várakozásokkal.  A jobb számok a hadiipari egység erősebb teljesítményének köszönhetőek.

Továbbá az AT&T telekommunikációs szolgáltató cég is beszámolt negyedéves eredményeiről. A társaság egy részvényre jutó nyeresége 0,63 dolláron alakult, ami magasabb az elemzők által várt 0,6 dollárnál. Ennek ellenére a részvények 0,7 százalékos mínuszban mozognak.

Boeing (NYSE)

Forrás: [origo]