Jó hír az Apple-nek: mindenki szabadul az iPadtől

2012.10.25. 13:45

Hirtelen drámaian megnőtt a használt iPadjüktől megválni akaró fogyasztók száma, tömegesen kínálják eladásra készüléküket az erre szolgáló oldalakon. A felzúdulás jó hír lehet az Apple számára, mert azt mutatja, hogy a kedden bemutatott új modellek a meglévő fogyasztók számára is vonzó alternatívát nyújt, így az eladott régi helyett a legtöbben új táblagépet vesznek majd.

Este érkezik a cég harmadik negyedéves gyorsjelentése is, lesz mire figyelni tehát a részvény körül.

Alig féléves, mégis elavult

Hihetetlen módon megugrott az eladásra kínált használt iPadek száma az Egyesült Államokban az új modellek keddi bejelentése után - írja a Marketwatch. Két jelentős online piactér, a Gazelle.com és a NextWorth.com is megerősítette, hogy nyolc-tízszer annyi használ iPadtől szeretnének a felhasználók megválni, mint a keddi bejelentés előtt. A megugrás szinte órára pontosan az Apple (Nasdaq) rendezvényéhez köthető.

Önmagában a hirtelen eladási láz még nem jelentene sokat, hiszen új termékek bejelentése körül sok fogyasztó érezheti úgy, hogy megéri a használt termékéért kapott összeget kikerekítve az új modellre váltani. Sokkal érdekesebb viszont, hogy az eladásra feltett iPadek több mint fele az alig fél éve bemutatott modellek közül kerül ki.

Az Apple a keddi bemutatón a széles körben várt, kisebb kijelzős iPad mini mellett váratlanul a nagyobb változat frissítését is bejelentette, ezzel lényegében elavulttá téve a tavasszal bemutatott harmadik generációs iPadet (a modell ki is került a kínálatból). Részben talán ennek tudható be, hogy a felhasználók nem a lényegesen régebben piacra dobott, korábbi modelleket akarják eladni, hanem az újnak hitt, de már lecsengett tavasziakat.

A keddi bejelentések tanulságát Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője foglalja össze az alábbi videóban:

 

 

Aki elad, az venni is fog

A nagyobb kijelzős modell frissítése viszont nem hozott forradalmi változásokat, ezért feltételezhető, hogy aki a harmadik generációs készüléktől válik meg, inkább az újabb, olcsóbb iPad minit választja, így lényegében pénzt kap vissza, miközben a legfrissebb modell kerül a birtokába.

A használt készülékek eladásának megugrása jó jel az Apple számára, hiszen az eladók jó eséllyel vásárolnak is az újabb változatokból. Persze a vásárlók között is lehet olyan, aki egy új készülék helyett vesz használtat, de azért mégis nagyobb valószínűséggel van szó új fogyasztókról, akiket tartósabban is meghódíthat az Apple a későbbi termékfrissítések számára. Egy gazdát cserélő használt iPad tehát mindenképpen hasznos az Apple-nek.

Nem beszélhetünk persze a teljes iPad-értékesítéshez képest jelentős nagyságrendekről, hiszen a Gazelle.com-on 140 ezer iPadet árulnak a felhasználók (a NextWorth nem tett közzé pontos számot). Ne feledjük viszont, hogy ez csak két amerikai szolgáltatás a világ minden országában elérhető egyéb csatornák mellett. Az első napok trendjei alapján valószínűleg más piactereken és csatornákon is hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi, ami nem lényegtelen az új termékek népszerűsége szempontjából.

Este jön a gyorsjelentés

Rendesen feltorlódtak az események az Apple házatáján, a keddi bemutató után ma teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. Ebben ugyan az új iPadek még nem szerepelnek majd, de fontos információkat kapunk a legújabb iPhone teljesítményéről. A Bloomberg konszenzus alapján az elemzők 35,82 milliárd dolláros árbevétel mellet 8,74 dolláros egy részvényre jutó profitot várnak a jelentésben. A fő számok mellett ugyanakkor leginkább az iPhone és az iPad eladások határozhatják meg a gyorsjelentés megítélését, emiatt úgy véljük, hogy kicsi a valószínűsége egy kellemes meglepetésnek.

A keddi bejelentésen egyébként Tim Cook egy nagyon szépen becsomagolt, óvatos figyelmeztetést küldött a befektetőknek, hogy ne számítsanak növekedésre a negyedéves iPad-eladások terén. Cook közölte, hogy október elején adta el az Apple a százmilliomodik iPadet, ebből pedig az következik, hogy az előző negyedévben csak a 17-18 milliós várakozásoktól 15 százalékkal elmaradó, mintegy 14,5-15 millió darab lehetett az értékesítés.

A szeptemberben bemutatott új iPhone miatt is csökkenhetett a korábbi modellek értékesítése, de a gyors startnak hála a kezdeti eladások még a harmadik negyedévet erősítették.  Az első hétvége 5 millió darabos eredménye ugyan rekordot jelentett, de elmaradt az elemzők által prognosztizált 8-10 millió darabtól, így az iPhone-szegmens sem hoz majd a várakozásokat lényegesen meghaladó eredményt. A konszenzus 27 millió darabot mutat a negyedév egészét tekintve.

A PC-piac 2001 óta a leggyengébb évét éli, így a Mac-szegmenstől sem várhatunk kirobbanó bővülést. A Mac az elmúlt negyedévekben rendre bőven a piaci átlag felett teljesített, és relatív értelemben az elmúlt negyedév sem lesz rossz, de az elemzői várakozások szerint ez is csupán nagyságrendileg 3-4 százalékos bővülést jelent.

Az igazi nagy dobásokat viszont a negyedik negyedévben, egész pontosan a karácsonyi szezonban várhatjuk az elektronikai készülékek piacán, erre pedig az Apple látszólag jól pozícionálta magát az iPad-kínálat átalakításával.