Vágólapra másolva!
Enyhe emelkedésben zártak az amerikai részvényindexek az elmúlt napok csökkenései után. Nem volt azonban jó napja a technológiai papíroknak, az Apple és az Amazon ugyanis jelentős mínuszokat szedett össze piaczárás után a gyengébb gyorsjelentési számaik miatt. Többek között emiatt Ázsiában lefelé mozdultak a tőzsdeindexek, és nem tudott rajtuk segíteni az amerikai piacokon uralkodó enyhébb optimizmus sem. Olvassa el reggeli európai piaci összefoglalónkat is: Mínuszban Európa a görög félelmek miatt
Vágólapra másolva!

Jelentős mínuszban Ázsia

Dél felé indultak az ázsiai részvényindexek a pénteki kereskedés során, amelyben az Apple vártnál gyengébb gyorsjelentési számai is szerepet játszottak. Az elmúlt napokban látott enyhébb emelkedésből ezzel visszaadtak valamelyest a piacok, a leggyengébben a tegnapi naphoz hasonlóan a kínai Shanghai index teljesített. A japán Nikkei is erős volt a héten, ami most csak arra volt elég, hogy 1 százalékos mínuszával ne essen akkorát, mint régiós társai.

A gyengébb teljesítményben további szerepet játszhat, hogy csak 1,6 százalékkal bővült Dél-Koreában a GDP, szemben az 1,7 százalékos Bloomberg konszenzussal. Ezen túl 0,1 százalékot esett az energia- és élelmiszeráraktól tisztított fogyasztói árindex szeptember során Japánban, ami hajszálnyival kisebb, mint amire az elemzők számítottak, ők 0,2 százalékos visszaesést jósoltak.

Forrás: [origo]

Megrángatták az Apple-t és az Amazont

A héten látott nagy mínuszok után sikerült némi emelkedést összehozniuk az amerikai tőzsdéknek, amivel kissé megtört az elmúlt napokban látott csökkenő trend. Az indexeket a nap végére húzták fel a nap közbeni 0,5-1 százalékos mínuszokból és valamivel a napi maximum értékük alatt zártak. A nap közbeni gyengülésben szerepet játszhatott a függőben lévő lakásépítések vártnál rosszabb alakulása, mely 0,3 százalékkal nőtt szeptemberben az előző havi 2,6 százalékos csökkenés után, ami elmarad az elemzők által várt 2 százalékos bővüléstől.

Az energiaipari és egészségügyi vállalatok kiemelkedtek a szektorok közül, míg a távközlési és nyersanyagkapcsolt cégek papírjai gyengébben teljesítettek. A tőzsdék további erősödésnek némileg gátat szabtak azok a pletykák, hogy a Fitch hitelminősítő felülvizsgálhatja az USA adósbesorolását.

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]


Ma érdemes lesz figyelni piacnyitás előtt az első negyedéves amerikai GDP adatot, mely minden minden bizonnyal kitüntetett figyelmet kap majd. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 1,8 százalékos bővülésre számítanak évesített negyedéves alapon. A becslések 0,9 és 3,1 százalék között szóródnak.

A lakáspiaci és munkanélküliségi adatok mellett vállalati gyorsjelentési számokat is közöltek tegnap. Az Apple az elemzői konszenzusnál gyengébb adatokat jelentett piaczárás után, ugyanis az egy részvényre jutó nyereség 8,67 dolláron alakult, szemben a várt 8,75 dollárral.

A gyengébb számok a zászlóshajónak számító iPad várt alatti értékesítéseire vezethetők vissza. Az előző negyedévekhez képest a bruttó fedezet is romlott, most "csak" 40 százalékos lett a bruttó fedezet. A következő negyedévre nem túl optimista a vállalat, 11,75 dolláros EPS-re és 52 milliárd dolláros bevételre számít a menedzsment, a piac viszont 15,45 dollárt és 55,1 milliárd dollárt várt. A részvény 600 dollár alatt is járt, végül 1,18 százalékos mínuszban zárt.

Apple (Nasdaq)

Forrás: [origo]

10 százalékos mínuszban is forogtak az Amazon (Nasdaq) részvényei piaczárás utáni kereskedésben az elemzői konszenzusnál gyengébb gyorsjelentés miatt, de végül csak 1 százalékot esett a papír. Az online kereskedő ráadásul halvány kilátásokat fogalmazott meg, a következő negyedévben a működési eredménye mínusz 490 millió dollár és 310 millió dollár között lehet 20,25-22,75 milliárd dolláros árbevétel mellett. Az alacsonyabb profit részben egy rosszul sikerült online kuponos befektetésnek "köszönhető". A piac 354,1 millió dolláros profitra és 22,82 milliárd dolláros árbevételre számított.

Amazon (Nasdaq)

Forrás: [origo]