612 milliárddal csökkentik a települések adósságát

2012.10.27. 11:58
Az ötezresnél kisebb települések adósságának egészét, a nagyobb települések adósságának pedig egy részét, összesen 612 milliárd forintot átvesz az állam - jelentette be Orbán Viktor.

Az állam 1956 önkormányzattól összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át - jelentette be Orbán Viktor szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen.

Azt mondta, az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben, "szőröstül-bőröstül" átvállalja az állam, de az ennél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként - az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján - számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek.

A Miniszterelnökség szerint az ötezresnél kisebb települések az országos adósságállomány 8 százalékáért felelnek, összesen 97,3 milliárd forint az adósságuk. Az ennél nagyobb települések adósságának átlagosan 40 százalékát vállalja át az állam. A nagyobb települések esetében összesen 514,9 milliárd forint adósságot vállalnak át.