Megvan a pénz, de túl sok az E-Star adóssága

Vágólapra másolva!
Szombaton tette közzé az E-Star a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy befolyt a 2,54 milliárd forint a magyar államtól, így lehetőség van a tartozások törlesztésére. A hitel- és áfa-tartozások törlesztését követően fennmaradó 900 millió forintból 190 millió forintot tud fizetni a cég a 2012/A kötvényesek tulajdonosainak, így eldőlt, hogy a korábban kínált 35 százalékos árnál nem fog többet kapni egyik nemrég lejárt kötvény tulajdonosa sem. 
Vágólapra másolva!

12:25 - Plusz 15 százaléknál járunk

Az átlagost jóval meghaladó, 77 millió forint feletti forgalommal már 15 százalékos emelkedés környékén jár az E-Star. A mai forgalom bőven meghaladja az elmúlt 180 kereskedési nap 20 millió forint körüli átlagforgalmát, és az elmúlt napokban jellemző 28 milliós forgalomhoz képest is kiugró. Ezzel jelenleg az E-Star az egyedüli jelentősebbnek tekinthető részvény a BÉT-en, amely a pozitív tartományban van.

9:10 - 10 százalékos pluszban szünetelt

A befolyó összeg hírére a befektetők a nyitást követő percekben elkezdték venni a cég részvényeit és 10 százalékos pluszban szünetelt a részvény. Talán úgy vélik, hogy a jelen szituációban a kintlévő 2012/A kötvényesek tulajdonosai is belátják, hogy nem fognak többet kapni a kötvényeikért mint a bruttó érték 35 százaléka. A kérdés az, hogy a kötvényesek belevágnak-e egy bizonytalan kimenetelű felszámolási eljárásba, vagy végül beadják a derekukat.

8:50 - Befolyt a 2,5 milliárd

Péntekig befolyt a Fejér és Veszprém megyék lejárt tartozásainak fejében kialkudott 2,54 milliárd forint az E-Star ESCO Kft.-hez a magyar államtól. A cég közben további 143 kötvényt vásárolt vissza a 2012/A sorozatból, így jelenleg még 543 millió forint névértékű kötvény tulajdonosa vár a kamatokkal együtt mintegy 591 millió forintos követelésére.

Az E-Star közleménye szerint a befolyt összegből a banki hiteltartozások és az áfakötelezettség kifizetése után 920 millió forint áll rendelkezésre. Mivel az ezzel szemben álló kötelezettségek sora igen hosszú, a cég határozatlan időre leállítja a későbbi lejáratú kötvények visszavásárlását és a jelenleg esedékes tartozások törlesztésére fókuszál.

Forrás: [origo]

A cég szállítói tartozásai mintegy 650 millió forintra rúgnak, illetve az év elején a Soós Csaba által rendelkezésre bocsátott alárendelt kölcsöntőke további 1 milliárd forintos kötelezettséget jelent. Ezen kívül az E-star további 500 millió forinttal tartozik még a bankoknak. A szállítói és a banki tartozásokat az E-Star a későbbiekben várhatóan befolyó követelésekből kívánja megoldani.

A 2,54 milliárd forintból 190 millió forintot bocsát az E-Star eSCO Kft a cégcsoport rendelkezésére a kintlévő 2012/A kötvények bruttó 35 százalékos értéken történő megvásárlására. Eldőlt tehát, hogy a 2012/A kötvénysorozat mindegyik tulajdonosa maximum a bruttó érték 35 százalékát kaphatja meg és az E-Starnak nem áll módjában magasabb összegről alkudozni a még kintlévő kötvények tulajdonosaival.

Ha nem sikerül egyezségre jutni, a kötvényesek az alaptájékoztató vonatkozó része szerint a lejáratot követő 5 munkanapon belül még nem indíthatnak felszámolási eljárást a cég ellen, így leghamarabb október 31-én kerülhet sor egy ilyen indítvány benyújtására. Ezt követően az E-Star a felszólítás kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül még orvosolhatja a problémát.

E-Star

Forrás: [origo]