Még lejjebb nyomják az árakat a biztosítók

Kgfb, kötelező gépjármű felelősség biztosítás, kárfelmérés
Vágólapra másolva!
Az alkuszokat is meglepték a biztosítók a kedden közétett új kgfb-tarifáikkal. Az első becslések szerint az átlagdíj 5-8 százalékkal csökkenhet, de például a budapesti fiatalok sokkal jobban járhatnak az új díjakkal.
Vágólapra másolva!

Kedden tették közzé az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) ajánlataikat a biztosítók, amelyekkel még a biztosítási alkuszokat is meglepték. Évek óta minden kgfb-szezon kezdetén elhangzik, hogy már nem lehet lejjebb vinni a díjakat, a biztosítók körében elterjedt mondás szerint nem lehet lejjebb tolni a gatyát. A kedden közzétett díjak első értékeléséből azonban úgy tűnik, ez mégis sikerült. (Azzal azonban számolni kell, hogy a nettó díjon felül a már az idén bevezetett biztosítási adó 30 százalékkal megdobja a kiadást.)

Közel 100 oldalon jelentek meg a tarifák, amelyek azokra vonatkoznak, akik 2010 előtt vásárolták, illetve helyezték üzembe járművüket. Akik 2010 első napja után kötöttek kötelezőt, azoknak a kötés napján fordul a biztosításuk, tehát akkor mehetnek át másik biztosítóhoz. A díjak, kedvezmények átböngészése a kinyomtatott táblázatok alapján szinte lehetetlen feladat, így az utóbbi években teret nyerő, online kalkulátorokat alkalmazó alkuszok feladata lesz eligazítani az autósokat. (Az online kalkulátorok még nem működnek, a következő napokban lesznek elérhetőek.)

Akár felére is csökkenhet a díj

Hogy kinek mennyivel csökkenhet jövőre a díja, az széles skálán mozoghat, de az internetes alkuszoktól már megérkeztek az első becslések. A Biztosítás.hu gyorselemzése szerint az átlagos díjcsökkenés 5-10 százalékos lehet a kgfb-nél, de ha valaki lakásbiztosítást és cascót is most vált, akkor akár 30-60 százalékos engedményekkel is találkozhat a kampányban. A közvetítő cég szerint továbbra is jól járnak majd a szerződéseiket az interneten keresztül ügyintéző, illetve a kármentes autósok.

Nem kell félteni a biztosítókat

Bár a biztosítók között voltak, amelyek az utóbbi években arra panaszkodtak, hogy a díjak irreálisan alacsonyak, azért nem kell félteni a cégeket, az üzletágban ugyanis milliárdos nyereségre tettek szert. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint tavaly több mint 10 milliárdos eredményt zsebeltek be a biztosítók, az idén pedig - bár az úgynevezett biztonságtechnikai veszteség 3 milliárd forint körül lehet - a tartalékok fedezetén elért hozam 10 milliárdos eredményt hozhat. Ez egyébként elsősorban annak köszönhető, hogy jelentősen csökkentek a kárkifizetések az üzletágban, összhangban a balesetek számának hanyatlásával. Emellett a magas üzemanyagárak miatti forgalomcsökkenés is hozzájárul a javuláshoz.



A másik nagy internetes alkusz, a Netrisk.hu becslése 5-8 százalékos átlagos díjcsökkenést jelez, de egyes korosztályoknál jóval nagyobb is lehet a csökkenés. A cég a fővárosi fiatalokat említi, ők a tavalyi ár feléért, harmadáért is találhatnak új ajánlatot, de általában jól járhatnak a Budapesten és az agglomerációban élők és az idősebbek is. A Netrisk szerint a mostani az utolsó jelentős árcsökkentés a kgfb-piacon. Január elseje után már a most meghirdetett tarifákhoz képest átlagosan 15 százalékkal lesz drágább a kötelező biztosítás.

A CLB alkuszcég szerint az a biztosító nyeri a kampányt, amelyik a minimális havi megtakarítás mellé a legtöbb hasznos kiegészítő biztosítást adja. Van például olyan biztosító, amelyik egyszerűen megfelezi azoknak az ügyfeleknek a kgfb-díját, akik lakásbiztosítást is nála kötnek. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) első számításai szerint a kgfb-díjak átlagosan 4-5 százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá. A biztosítót váltók száma viszont már a harmadát sem fogja elérni a három évvel ezelőtti másfélmilliónak.

Tavaly egymillióan váltottak

Az elmúlt - 2011-2012-es szezonban - 1,026 millióan mondták fel a szerződésüket, szemben az egy évvel korábbi 1,32 millió váltással. A biztosítót váltó autósok közel kétharmada a legolcsóbb ajánlatot választotta. A régi biztosítójukhoz visszakötők aránya a korábbi 24 százalékról 28 százalékra nőtt, azaz az új szerződésekre nyújtott extra kedvezmények még inkább előtérbe kerültek.

A PSZÁF kalkulációi szerint az előző szezonban új szerződést kötő autósok a régi ajánlatukhoz képest átlagosan több mint 30 százalékot, összesen közel 8 milliárd forintot takarítottak meg. Az átkötést választó ügyfeleknek átlagosan annyival alacsonyabb lett a díjuk, hogy a baleseti adóval együtt is átlagosan 7 százalékkal kisebb kiadásuk volt, mint korábban. Összességében a baleseti adóval együtt azonban 16 százalékkal nőtt az idén az autósok terhe.

Az idén elfogadott törvénymódosítás átírja a kötelezőváltás eddigi forgatókönyvét. A biztosítók 2013-tól évente többször hirdethetnek új kgfb-díjakat, annyi a megkötés, hogy azokat a PSZÁF és a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján, valamint a sajátjukon is közzé kell tenniük 60 nappal az előtt, hogy érvénybe lépnének. Az viszont nem változik, hogy az autósok továbbra is csak egyszer mondhatják fel érvényes kötelezőjüket.

A Biztositás.hu az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. partnere.