Zuhanás a budapesti újlakás-piacon

Vágólapra másolva!
A kiábrándító építőipari statisztikákkal összhangban vannak a lakásépítési adatok: idén mindössze 6500 új lakás épült, ami négyötöde az egy évvel korábbinak. Budapesten 60 százalékos volt a hanyatlás.
Vágólapra másolva!

Az év első első kilenc hónapjában összesen 6509 - napi átlagban 24 - új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 7794 volt, ami 12 százalékos csökkenést jelent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett jelentéséből.

Az ország különböző területeit összevetve komoly különbségeket mutat a statisztika: Budapesten az átlagos mértéket jóval meghaladva, 58 százalékkal esett vissza a lakásépítés, mindössze néhány településen figyelhető meg a lakásépítés, illetve az ezzel összefüggő vállalkozói aktivitás enyhe élénkülése.

Szeged és Debrecen viszi a prímet

A használatba vett lakások száma lassuló ütemben csökkent, 2011 első kilenc hónapjában az azt megelőző időszakhoz képest 38 százalékos visszaesés ment végbe a mostani 20 százalékkal szemben. A kiadott új építési engedélyek számában mérsékeltebb, 12 százalékos hanyatlás következett be az egy évvel korábbi 35 százalékos csökkenés után. Az új lakásépítési engedélyek kiadásában nem mutatkoznak olyan éles területi különbségek, mint az új lakások használatba vételénél. A megyei jogú városokban az év első kilenc hónapjában kiadott új építési engedélyek száma az előző évihez képest változatlan maradt, Budapesten és a többi városban az új engedélyezések csökkenése átlagos mértékű 14, illetve 12 százalékos volt, a községekben azonban az átlagosnál kissé nagyobb, 19 százalékos csökkenést mutat az elemzés.

Országosan a kiadott építési engedélyek száma 20 százalékkal magasabb volt a befejezett lakások számánál. Budapesten az adott időszakban csaknem 60 százalékkal több lakás építésére adtak ki engedélyt, mint amennyit használatba vettek. A lakásépítések jelenlegi alacsony szintje mellett már néhány tíz, esetleg száz új lakás is kiugró emelkedést jelenthet egyes területeken. Bár a megyei jogú városokban 25 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma, a nagyobb aktivitás valójában csak néhány városra korlátozódik. A megyei jogú városok közül csupán Szegeden és Debrecenben épült az idén eddig 300-nál több lakás, mellettük mindössze Kecskeméten, Győrben, Sopronban, Érden és Nyíregyházán haladta meg a felépült lakások száma a százat.

Cégek alig építkeznek

A lakásépítési statisztikából kiderül, hogy egyre kevesebb vállalkozás épít lakást. Az általuk épített lakások aránya 40-ről 32 százalékra csökkent az elmúlt év első kilenc hónapjához képest. A magánépítkezések keretében létrehozott lakások aránya ugyanakkor 58-ról 66 százalékra emelkedett. Az országos átlag mögött jelentős területi különbségek alakultak ki: Budapesten, ahol egy évvel korábban még 76 százalékot tett ki, most mindössze 48 százalékot ért el a vállalkozói lakásépítés részesedése, ezzel szemben a megyei jogú városokban 32-ről 37 százalékra, a többi városban 29-ről 37 százalékra nőtt.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 42-ről 35 százalékra, míg a saját használatra épített lakásoké nőtt 56-ról 62 százalékra. A területi eltérések itt is megmutatkoznak. Budapesten 78-ról 46 százalékra esett vissza, míg a megyei jogú városokban 33-ról 42 százalékra, a többi városban 36-ról 41 százalékra nőtt az értékesítésre szánt új lakások aránya.

Az új lakások 12 százaléka lakossági kivitelezésben készült el. Az újonnan épült lakóépületek között 55-ről 63 százalékra nőtt az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké kisebb lett, 39-ről 28 százalékra csökkent. 2012 első kilenc hónapjában a használatba vett lakások átlagos alapterülete 6 négyzetméterrel, 106 négyzetméterre nőtt éves szinten.

Több üdülő

A kérdéses időszakban 1532 lakás szűnt meg, 3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ugyanakkor 263 üdülőépületben 398 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt, és 235 üdülőépületben 357 üdülőt.

Az építési engedélyt kapott üdülők száma 38 százalékkal nőtt, a használatba vetteké pedig 8 százalékkal csökkent. Az új üdülők átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel 80 négyzetméterre nőtt. A kiadott új építési engedélyek alapján 4457 lakóépület és 4223 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 14 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 17 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 17 százalékkal nőtt az ipari, 6 százalékkal a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 7 százalékkal csökkent.