Szüksége van külső forrásra az E-Starnak

Vágólapra másolva!
A cég által közzétett likviditási jelentésből kiderült, hogy a rövid távú működés biztosításához szükség lesz külső finanszírozási források bevonására. Ha sikerülne 35 százalékos áron visszavásárolni a lejárt 2012/A sorozatú kötvényeket, a következő hat hétben további kötelezettségek keletkeznének, ami miatt biztosan kell majd valamilyen finanszírozási megoldást találni. A közgyűlés felhatalmazása alapján nem csak a kötvény visszavásárlási program folytatódhat, de a kötvények részvényekre történő átváltásáról is megindulhatnak a tárgyalások. Véleményünk szerint ez negatív hatással lenne a jelenlegi részvényesekre, azonban ez lehet a legkézenfekvőbb megoldás a cég életben tartására, ami a részvényesek és a külső finanszírozók érdeke is egyben. Tizenöt százalékos emelkedéssel indult a kereskedés a hírek hallatán és már a 40 millió forintot is meghaladta a forgalom. 
Vágólapra másolva!

Az E-Star közzétett egy jelentést a cég likviditási helyzetéről, melyben pontos információkat szolgáltatott a cég pénzügyi helyzetéről a részvényeseknek a pénteki rendkívüli közgyűlést megelőzően. A jelentésből kiderült, hogy a rövid távú helyzet elemzése szempontjából a román és lengyel egységek működése kevésbé releváns, ezért a magyar működést érintő pénzáramlások vizsgálatára van szükség a cég jövőjét illető döntések meghozatalához.

Szükség van külső forrásokra

A riport három szcenáriót vázolt fel, melyek a likviditási helyzetet mutatják be a kötvény visszavásárlások függvényében. A cégnek jelenleg 581 millió forintnyi lejárt kötvénytartozása van a 2012/A kötvényesek tulajdonosai felé. Amennyiben a névérték 100 százalékán kellene kielégíteni ezeket a kötvényeseket, akkor további 250 millió forintos külső finanszírozásra lenne szüksége a cégnek. Az is kiderül, hogy a romániai működésbe is további forrásokat kell pumpálni, ami feltehetőleg abból adódik, hogy az ottani projektek folyamatos veszteséget termelnek a nyári hónapok folyamán. A téli fűtési szezon kezdetével ez a helyzet valamelyest javulhat ugyan, de addig is áthidaló finanszírozásra szüksége lesz a cégnek.

Forrás: [origo]

Ha a kötvényeket 35 százalékos értéken sikerülne visszavásárolni, akkor ez a likviditási rés jelenleg nem jelentene problémát, azonban a következő hat hétben már szükség lesz majd új forrásokra.

Az előttünk álló hat hétben további kötelezettségei válnak esedékessé a cégnek, így a likviditási rés betöltésére 655 millió forint finanszírozásra lesz szükség, melyből 600 millió tartozik a magyar működéshez. Ebben az esetben is azzal a feltételezéssel élt a cég, hogy 100 százalékos áron, kamatokkal együtt kell törleszteni a 2012/A sorozatú kötvényeket, illetve további 82 millió forintnyi kamatot kell kifizetni a 2016/C sorozatú kötvényekre november 30-án.

A harmadik esetben azzal számolt a menedzsment, hogy diszkont áron, a névérték 35 százalékán sikerül visszavásárolni a fennmaradó 2012/A kötvényeket. Ennél a megoldásnál az előző szituációkhoz képest valamivel kedvezőbb a kép, de így is szükség lesz nagyjából 260 millió forintnyi forrásra a magyar és román működés finanszírozásához a következő másfél hónap során.

A riportból kiderül, hogy Soós Csaba 1 milliárd forintos alárendelt kölcsöntőkéjén kívül a banki tartozások elérik a 2,8 milliárd forintot, melyből jelenleg 460 millió forint a lejárt tartozás.

A közgyűlés határozott

A pénteki rendkívüli közgyűlésen többek között döntés született arról, hogy a cég folytathatja a kötvény visszavásárlási programot. Ennek keretében a 2012/A sorozatú kötvényeket a névérték 35 százalékán, a továbbiakat pedig a névérték 26 százalékán próbálja visszavásárolni a cég.

Ezen kívül az igazgatótanács felhatalmazást kapott arra is, hogy tárgyalásokat kezdjen a kötvények részvényre történő átváltásáról és ennek érdekében ha szükséges, hívjon össze új közgyűlést új részvények nyílt vagy zárt körben történő kibocsátása miatt.

Továbbá az is eldőlt, hogy az E-Star tárgyalásokat kezdhet a kötvény visszavásárlási program finanszírozása érdekében külső finanszírozóval, áthidaló forrás bevonása kapcsán. Fedezetként a cég szabad eszközeit lehetne felhasználni.

Ezen kívül az igazgatótanács felhatalmazást kapott csődeljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtására is, amennyiben a társaság likviditási helyzete ezt indokolttá teszi.

A konverzió lehet a hosszú távú megoldás

Véleményünk szerint a kötvények részvényekké való konvertálása lehet a cég hosszú távú folyamatos működésének záloga. Részvényesi szempontból ez óriási áldozatot jelent a felhígulási hatás miatt, azonban más megoldás egyelőre nem látszik. Bizonytalan, hogy a cég a jelenlegi helyzetében tudna-e a jövőben külső forrást bevonni a nagyon magas kötelezettség állománya miatt (ráadásul az E-Starnak nincsen auditált éves beszámoló az előző évről). A kötvényekhez tartozó kamat és névértékfizetésektől megszabadulva a megmaradt projekt portfólió képes lehet azonban arra, hogy stabilizálja a cég helyzetét, biztosítva a cég folyamatos működését.

E-Star

Forrás: [origo]