Az árupiacok is megelőlegezték Obama győzelmét

Vágólapra másolva!
A hírcsatornák előrejelzései egyértelmű Obama győzelmet mutattak már a kereskedési nap elején, ami minden piacon meghozta a befektetők étvágyát. Az árupiacokon kéthetes csúcsok közelébe erősödtek a fontosabb termékek. Hol van már a múlt pénteki leöntés?
Vágólapra másolva!

Romney vereségével minimálisra csökkent a monetáris szigorítás esélye, így a pénznyomdák zakatolása a dollár gyengülésén keresztül pozitív jövőképet rajzol a dollárban jegyzett eszközök közeljövőjére. Ez a lelkesedés határozhatja meg a hét hátralévő napjaiban a kereskedést világszerte.

A legnagyobb nyertes az amerikai WTI kőolaj lett a maga 3%-ot meghaladó száguldásával. Az általános jókedv mellett az is segítette az energiahordozó szárnyalását, hogy Obama környezetvédelmi megfontolásból megvétózta mind a szárazföldi, mind a tengeri olajkutak számának jelentős bővítéséről szóló kongresszusi előterjesztést, míg Romney határozottan kiállt volna az energiafüggetlenséget biztosító fejlesztések mellett. Az olaj év eleje óta 10 %-ot vesztett értékéből, de ne felejtsük el, hogy Obama 2009 januári beiktatása óta megduplázta az értékét... A londoni brent erősödése nem sokkal maradt el a WTI-é mögött, prémiuma enyhén nőtt amerikai társához képest, 22,63 dollárral kell többet fizetni egy hordóért Európában a tengerentúlhoz képest.

Jó hír a New York-iaknak, hogy 21 tanker tart kikötőjükbe, amelyek négy napon belül enyhíthetik a hurrikán sújtotta térségben kialakult üzemanyaghiányt. A finomítói kiesések is csökkennek, így hamarosan visszatérhet a normál üzemmód a keleti partvidék érintett területein.

30 dollár feletti mértékben emelkedett az arany árfolyama, a két százalék körüli ármozgás jelentősnek számít a legfontosabb nemesfém piacán. Az ezüst százalékos elmozdulásban túl szokta szárnyalni az arany megindulásait: ez történt tegnap is 2,6 % -os emelkedéssel örvendeztette meg a befektetőket. Az általános emelkedésből egyetlen termék maradt ki: a gyapot 0,4 %-os csökkenése mögött a kínálati oldalról érkező pozitív hírek álltak.