Nem veszélyes a fogyasztókra a festett hús

2012.11.07. 8:25

Ugyanazokkal az anyagokkal festették át a disznóhúst a svéd, a szlovák és a magyar esetekben a Nébih szerint, a színezékek a vizsgálatok szerint nem veszélyesek a fogyasztókra. A botrányban érintett magyar cégek ugyanattól a krakkói húsüzemtől vették a húst, de egyelőre nem tudni, ki hamisított.

Befejeződött a Magyarországon talált hamisított marhahús laboratóriumi vizsgálata, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkapta a szlovák társszerv ellenőrzésének dokumentációját is. Az adatok szerint a svéd, a felvidéki és a hazai esetekben ugyanazokkal az anyagokkal festették meg a disznószeleteket, hogy marha-vesepecsenyének tűnjenek - írja a Magyar Nemzet szerdán.

A Nébih egyik vezetője a lap kérdésére elmondta, az azorubin és a másik két színezék a felhasznált mennyiségben nem veszélyes a fogyasztók egészségére. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Filetto Kft. mellett a cég tulajdonosához köthető másik vállalkozás, a Viking Food Kft. is érintett az ügyben.

Arra, hogy a festett sertésből Magyarországra is jutott, a két vállalkozás papírjainak ellenőrzése közben jöttek rá a Nébih munkatársai. A hatóság szakigazgatója, Pleva György nem árulta el, melyik nagykereskedésnél találták meg a szállítmányt, azt viszont igen, hogy a vevő jóhiszeműen járt el, és a hamisítványokat harmadik fél részére nem értékesítette. Jelenleg azt vizsgálja a hatóság, hogy más hazai cég kaphatott-e hasonló árut, a nyomon követést azonban nehezíti a Filetto és a Viking Food dokumentációjának hiányossága.

Mindkét cég egy krakkói vágóhídtól szerezte be a húst, a termékek csomagolásán azonban mégsem a lengyel húsüzemnek, hanem egy magyar húsüzemnek az engedélyeztetési száma szerepel. A cégnél a botrány óta kétszer is ellenőrzést tartottak, de kiderült, hogy a vállalkozásnak nincs köze a történtekhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK