Nyugati a kaja, de keletre tart - Kínában tarol a Pizza Hut gazdája

Vágólapra másolva!
A történelmi csúcsot ostromló amerikai Yum! Brands várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves gyorsjelentéssel és kedvező fundamentumokkal vágott neki az év utolsó negyedévének. A kínai terjeszkedés úgy tűnik meghozza gyümölcsét, és a kínai gazdaság lassulásának megálltával bővülhetnek az eladások. David Einhorn hedge fund menedzser is jobban hisz a Yum! Brands Taco Belljében, mint a versenytársak termékeiben.
Vágólapra másolva!

Jól alakult a harmadik negyedév

Várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves gyorsjelentéssel lepte meg a befektetőket a Yum! Brands (NYSE) október 9-én. Nettó profitja 23 százalékkal lett több, mint az előző év azonos időszaki, ami részben a Kínából származó bevételek növekedésének, részben a javuló marginoknak köszönhető. Az egy részvényre jutó nyereség 0,99 dollár volt, ami kedvezőbb az elemzők által várt 0,97 dollárnál.

A vállalat összbevétele 9 százalékkal nőtt, aminek több mint 55 százaléka a kínai piacról folyt be a harmadik negyedévben. A kínai bevételek növekedése 25 százalékkal haladta meg az előző évit. Ez azt jelenti, hogy a többi ország eladásai csökkentek. Leginkább igaz ez az USA-ra, ahol közel 10 százalékkal esett vissza a bevétel. Megjelent azonban, még ha csak nagyon csekély mértékben is, a vállalat bevételei között az indiai üzletekből származó forgalom.

Ami viszont biztató jel az amerikai eladásokat illetően, az a legalább egy éve nyitva tartó üzletek bevételeinek 6 százalékos emelkedése (tavaly -3 százalék volt ez egy évvel korábbihoz képest), ebből következően kiderül, hogy az újabb üzletek gyengélkedtek a harmadik negyedévben.

A marginokat tekintve szembetűnő, hogy a 9 százalékos bevétel növekedéshez 18 százalékos üzemi eredmény javulás tartozik, ami kis részben a termeléshez szorosan kapcsolódó költségek (pl. alapanyagok költségei) csökkenésének köszönhető. Nagyobb részben azonban a munkaerőhöz és egyéb működéshez szükséges költségek arányának csökkenéséből fakad. A hatékonyság javulása és a termelésoptimalizálás meghozta gyümölcsét.

A Yum! Brands

A Louisville, Kentucky állambeli székhelyű Yum! Brands Inc. (NYSE) gyorsétterem láncokat üzemeltet és üzemeltetési jogokat értékesít. Érdekeltségébe tartozik a világ több mint 120 országában megtalálható, 38 ezernél is több Taco Bell, KFC, Pizza Hut és WingStreet éttermek sokasága.

A világon a legtöbb gyorsétteremmel rendelkező Yum! Brands a PepsiCo-ból vált ki 1997-ben, és a továbbra is szoros kapcsolatnak köszönhetően gyorséttermeiben - néhány kivételtől eltekintve - csak a Pepsi termékeit árusíthatják. Kínában tavaly májusában kezdett el terjeszkedni a társaság, és mára az USA után a második legfontosabb piacává lépett elő. A KFC volt az első amerikai gyorsétterem a Közel-Keleten, ami megnyitotta kapuit.



A kínai lassulás a végéhez közeledik

A kínai gazdasági növekedés lassulása ugyan még tart, de már vannak jelek arra, hogy a nehezén már túl vannak, és a lassulás megállni látszik. Néhány gazdasági mutatószám már akár a következő negyedévekben történő javulást jelez. A kínai fogyasztás fellendülése kedvezően hat a Yum! Brands kilátásaira is.

A Kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal által publikált előrejelző index, ami jó indikátora volt a kínai gazdasági fejlődés bővülésének az elmúlt években, az utóbbi két hónapban fellendülést mutatott. Az index egy összetett mutatószám, többek között részvényárfolyamokból, a pénzkínálat mértékéből, új befektetések nagyságából és fogyasztói várakozásokból áll. A harmadik negyedéves kínai export 9,9 százalékos növekedést hozott (várt: 5,5 százalék), a kiskereskedelmi eladások 14,2 százalékkal múlták felül az előző évit (várt: 13,2 százalék) és az ipari termelés 9,2 százalékkal bővült (várt: 9 százalék).

A kínai részvények három éves mélypontjukról pattantak fel és 14 százalékkal kerültek feljebb év eleje óta, felülteljesítve ezzel a világpiac részvényeinek legfőbb indikátoraként számító MSCI World indexet, ami 8 százalékot teljesített idén. Ezt annak jeléül is vehetjük, hogy a befektetői várakozásokba már beépültek a kínai lassulás megállására vonatkozó feltételezések.

MSCI China és MSCI World index idei teljesítménye

A sztár hedge fund menedzser is lát benne fantáziát

David Einhorn, a Greenlight Capital hedge fund alapítója a Chipotle Mexican Grillel, egy közvetlen versenytárssal hasonlította össze a Taco Bellt, a Yum! Brands egyik üzletágát. A Taco Bell mellett azzal érvelt, hogy jóval több üzletben árul olcsóbb ételeket, mint a szintén a mexikói konyhát képviselő Chipotle gyorsétterem lánc. Sőt, a neves befektetési menedzser kifejezetten a Taco Bell (Yum! Brands) fenyegetése miatt ajánlja eladásra a Chipotle papírjait.

A fundamentumokra ugyan nem tért ki részletesen a hedge fund menedzser, annyit mondott csupán, hogy a Taco Bell új menüjei, a Doritos Locos Tacos néven futó termékcsalád nagyon sikeres volt, és az alacsonyabb árazási stratégia jól bevált a Yum! Brands-nek. A hedge fund felmérése szerint nagyon sok Chipotle törzsvendég egyszerűen átszokhat a Taco Bell menüire.

Átlagnál drágább értékeltség

Az értékeltséget tekintve kicsivel magasabb P/E rátán forog a papír, mint az S&P 500 indexben szereplő éttermek átlaga, ami folyamatosan emelkedett az elmúlt négy év során. A Yum! Brands saját négyéves átlagához (16,6x) képest is drágábban kapható meg jelenleg a piacokon.

A versenytársakkal összehasonlítva is hasonló képet kapunk, az átlagnál picit kisebb EPS növekedés (10,7% vs. 11,4%) és magasabb P/E mutató jellemző a Yum! Brands-re. Utóbbi azonban - bízva a kínai gazdasági lassulás megállásában - könnyen eltolódhat a pozitívabb tartományba, így az enyhe túlértékeltség sokkal inkább hasonlíthat fair értékeltségre.

Nem probléma, hogy a részvény nem kifejezetten alulértékelt, hiszen befektetési stratégiánk fundamentális lába nem alulértékeltségre, hanem a növekedési sztorira alapul. Történelmi csúcs közelében mozgó részvénytől nem is lenne bölcs dolog drasztikus alulértékeltséget elvárni, elég, hogy nem extrém módon túlértékelt a részvényünk.

Csúcstámadásban

A hosszú távú árfolyam grafikonon jól látszik a 2009 eleje óta tartó emelkedő trend, ami során szinte végig az 50 hetes mozgóátlag felett kereskedtek a befektetők a papírral. A 74,44 dolláros történelmi csúcsról ugyan visszakorrigált a jegyzés a 76,4 százalékos Fibonacci szintig, onnan azonban ismét északnak vette az irányt és újra történelmi csúcs közelébe ért.

Szintén egészséges korrekciónak tűnik a 2012 elején látott visszaesés, ha a 2011 közepén indult emelkedő trend Fibonacci-szintjeit vizsgáljuk, hiszen az árfolyam számára ez esetben a 61,8 százalékos és az 50 százalékos Fibo-szintek alkotta támaszzóna nyújtott megállót.

Az egy éves árfolyam grafikonon is kirajzolódik az emelkedő trend és jól látszik a 200 napos mozgóátlag erős támasz jellege. Az MACD június közepe óta emelkedő trendben van, és egy vételi szignállal is meglepett minket november elején. Az RSI is emelkedést mutat, azonban még nem vélhetőek fel a túlvettség jelei, mivel nem éri el a 70-es értéket. Az október közepén tapasztalt ugrás a jó harmadik negyedéves jelentésnek köszönhető, ezeket a szinteket azóta is képes tartani az árfolyam.

Valamelyest negatív, hogy az előző csúcs szintje megállította az emelkedést, a csúcsdöntés nem jött össze elsőre. A trend azonban töretlen, és a fundamentális és technikai kép is azt a benyomásunkat erősíti, hogy láthatunk még sikeres csúcsdöntést.