Varga: Célszerű volt az IMF-kritikus kampány

Vágólapra másolva!
Hasznos és célszerű volt a kormány hirdetési kampánya Varga Mihály miniszter szerint, az ugyanis a lakosság tájékoztatását szolgálta. Varga kitért a kérdés elől, hogy lesz-e még az idén tárgyalás. Az IMF az ellene szóló kampány után közölte, hogy csak akkor jön vissza, ha a kormány komolyan veszi.
Vágólapra másolva!

A médiakampány mindenképpen hasznos volt, célszerű volt - válaszolta Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a köztévé Az Este című műsorában arra a kérdésre, hogy megérte-e az IMF-ellenes reklámkampány.

Varga Mihály szerint a lakosságot tájékoztatni kell az őket érintő kérdésekről, sőt szerinte a 2008-as hitel esetében pont az volt a hiba, hogy három hét alatt, tájékoztatás nélkül állapodott meg a szocialista kormány.

A kormány IMF-kritikus kampányba kezdett éppen akkor, amikor Varga Mihály Washingtonba látogatott a szervezet éves közgyűlésére. Az [origo] információi szerint a miniszter úgy utazott el Magyarországról, hogy nem tudott a hirdetésekről, amelyek miatt az IMF kint magyarázatot követelt. A kormánynak nincs időpontja a tárgyalások folytatására, az IMF azt kérte, a magyar kormány tekintse érdemi tárgyalófélnek őket, addig nem jönnek újra Magyarországra.

Varga a csütörtök esti tévéinterjúban kitért az elől a kérdés elől, hogy lesz-e még az idén tárgyalás. Csak annyit mondott, a kormány tavaly november óta kész, hogy tárgyaljon, és hogy megállapodjon.

A miniszter nem részletezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap júliusi és az Európai Bizottság augusztusi ajánlásai mit tartalmaztak, és ezekre milyen választ adott a kormányzat, csak utalt rá, hogy bér- és jövedelmi ügyekre vonatkozott több ajánlás, illetve az ingatlanadóra. Ezek alapjaiban azok, amelyek a kormány kampányában is megjelentek szerinte.

Veres János szocialista képviselő írásban kérdezte Vargát októberben, hogy mit tartalmaztak a levelek. Varga akkor sem részletezte a kormány válaszát, és az IMF-es dokumentum ajánlásai közt sem szerepelt a nyugdíjcsökkentés - pedig a kormány egyik IMF-kritikus plakátja erről szól. Varga írásos válasza szerint bércsökkentést sem kért a Valutaalap.

Varga a csütörtöki interjúban elmondta, hogy a Valutaalap azért korrektebb, mint Brüsszel, mert csak gazdaságpolitikai érvei vannak, nem hivatkoznak a bírák nyugdíjkorhatárára vagy a jegybankelnök esküjére. Varga korábban is elmondta, hogy Washingtont korrektebbnek tartja Brüsszelnél.

A miniszter elismerte, hogy az IMF nem elővigyázatossági hitelről akar tárgyalni, amelyet a kormány kért. Arra a kérdésre, hogy az IMF miért olyan mentőövet akar adni, ami hitelfelvétellel jár, azt mondta Varga, hogy azért, mert az másfajta programot igényel, amellyel beleszólhatnak a magyar gazdaságpolitikába. (A stand-by agreement vagy készenléti hitelmegállapodás negyedévente felülvizsgált program, de az nem feltétlenül jár hitelfelvétellel - a szerk.)