Drágább lesz lakást venni

2012.11.13. 9:36

Eltörölné a kormány a lakásvásárlás után fizetett illeték alsó kulcsát, vagyis egységesen 4 százalék illetéket kellene fizetni jövőre, ha megszavazzák a törvényjavaslatot. Egy átlagos lakás vásárlása után 80 ezer forinttal kell majd többet fizetni. A kisebb lakásba költözők és a fiatalok viszont jól járnak a változásokkal.

Egykulcsossá tenné a kormány a lakásvásárlás után fizetendő illetéket, ez pedig az esetek többségében 80 ezer forinttal jelent nagyobb terhet a vevők számára - írta közleményében az Otthon Centrum. Az olcsóbb lakásra váltók viszont megszabadulhatnak az illetéktől.

Még nem fogadta el a parlament a törvénytervezetet, de ha megteszik a képviselők, akkor már január 1-jétől az új szabályok szerint kell fizetni a lakásvásárlás után. Az Otthon Centrum szerint érdemes a mostanában tervezett lakásvásárlásokat eszerint alakítani.

Korábban, ha lakást vásárolt valaki, akkor 4 millió forintig 2 százalék, az efölötti részre 4 százalék volt az illeték. A törvénytervezet az alsó kulcsot megszüntetné, vagyis a teljes érték után kell majd 4 százalék illetéket fizetni. Ez azt jelenti, hogy a 4 millió forint fölötti értékű lakásoknál 80 ezer forinttal nő a teher, az ez alatti érték esetében kisebb a tehernövekedés.

A KSH adatai szerint az átlagos budapesti használt lakás értéke 13,8 millió forint volt, ez után 472 ezer forint illetéket kellett fizetni, a tervezet szerint jövőre már 552 ezret kellene. A vidéki városok átlagára 9 millió forint körül volt, itt a teher 280 ezerről 360 ezerre nő.

Levonható marad az egy éven belül eladott lakás értéke, vagyis a két lakás árát egymásból kivonva kapjuk az illeték alapját. Ha valaki egy 10 milliós lakást ad el, és egy 12 milliósba költözik, akkor az idén 40 ezer forintot kellett fizetnie, jövőre már 80 ezer forintot kellene.

Pozitív változás lesz azonban, hogy ha valaki drágább lakását cseréli le olcsóbbra, akkor már nem kell illetéket fizetnie. Ha valaki a 12 milliós lakását eladja, és egy 10 milliósat vásárol, az idén még 40 ezer forintot kell fizetnie, hiába negatív az illetékalap, jövőre viszont már nem kell majd fizetni a tervezet szerint.

Az is pozitív változás, hogy a 35 év alatti fiatalok az első lakásuk után nagyobb illetékkedvezményt kaphatnak. Eddig az illeték felét elengedték, de csak 40 ezer forintig, ha a lakás 8 millió forintnál nem volt drágább. A változtatások után nem lenne plafonja a kedvezménynek, és már 15 millió forintos lakásra is igénybe lehetne venni. Vagyis eddig, ha fiatalok vettek egy 8 millió forintos lakást, akkor a normál illeték 240 ezer forint lett volna, ebből 40 ezer forint kedvezményt kaphattak. A kedvezmény maximumának eltörlése után már nem 200 ezer, hanem csak 120 ezer forint illetéket kell majd fizetniük.