Messze a megegyezés a bankfelügyeletről

Vágólapra másolva!
A svéd pénzügyminiszter szerint kizárt, hogy a jelenlegi javaslatok alapján megállapodás szülessen az eurózóna közös bankfelügyeletéről, míg luxemburgi kollégája szerint a döntés hónapokig elhúzódhat a nyitott kérdések miatt. Az EU pénzügyminiszterei kedden a bankfelügyelet mellett a pénzügyi tranzakciós adóról is egyeztetnek majd.
Vágólapra másolva!

Nincs teljes egyetértés az uniós pénzügyminiszterek között arról, hogy milyen szabályok alapján álljon fel az eurózóna közös bankfelügyelete - derült ki a keddi találkozóra (Ecofin) érkező tárcavezetők nyilatkozataiból.

Luc Frieden luxemburgi pénzügyminiszter szerint még fontos kérdések vannak nyitva, amelyeket meg kell oldani. A politikus szerint a döntés akár hónapokig is elhúzódhat.

Anders Borg svéd tárcavezető egyenesen elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi javaslatot, és felvetette egy "technikai szerződésmódosítás" lehetőségét. Kijelentette, hogy a jelenlegi javaslatok alapján nem tudja elképzelni, hogy megállapodás szülessen. Borg elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bankfelügyeletet ellátó testület az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának alárendeltje legyen. A kormányzótanácsban ugyanis csak az eurózóna tagországai rendelkeznek szavazati joggal, a többi állam, így például Svédország, nem szólhat bele a döntésekbe.

Anders Borg szerint minden tagállamnak egyenlő elbánásban kell részesülnie, és ha ehhez "technikai szerződésmódosításra" van szükség, akkor attól sem szabad elzárkózni. Ellenkező esetben az EKB keretein kívül kell megvalósítani az eurózóna közös bankfelügyeletét - szögezte le Borg.

A tanács soros elnöki tisztét betöltő ciprusi pénzügyminiszter, Vászosz Szhiarlisz reményét fejezte ki, hogy még a tanács ciprusi elnöksége idején, vagyis az év vége előtt le lehet zárni az egyeztetéseket.

A nyári és az októberi uniós csúcson arról született döntés, hogy az eurózóna közös bankfelügyelete az EKB-n belül jön létre, és ennek jogi kereteit az idén év végéig megalkotják. Az unió működéséről szóló szerződés ugyanis világosan kimondja, hogy a tanács egyhangú döntésével felruházhatja pénzpiaci felügyeleti jogkörökkel az EKB-t.

A pénzügyminiszterek keddi tanácskozásának egyik legfőbb témája az eurózóna közös bankfelügyelete, de emellett szerepel még a napirenden a tőkemegfelelési szabályok átalakítására vonatkozó irányelvtervezet, a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésére vonatkozó megerősített együttműködési kezdeményezés, amelynek keretében 11 tagállam a pénzintézetek közötti ügyletekre 1 ezrelékes, a származékos ügyletekre 0,1 ezrelékes adót vetne ki, továbbá az úgynevezett "kettes csomag", amely nagyobb ellenőrzést engedélyezne az európai intézményeknek az eurózóna tagállamainak költségvetését illetően.

A tervezett két új jogszabály értelmében a közös pénzt használó államoknak minden év október 15-ig meg kellene küldeniük az Európai Bizottság és a tanács részére a következő évre vonatkozó költségvetési terveket. A túlzott deficit miatti eljárás alatt álló országokat különösen alaposan ellenőriznék annak érdekében, hogy kiderüljön, fennáll-e a veszélye annak, hogy nem képesek határidőre csökkenteni az államháztartási hiányukat. A pénzügyi stabilitási gondokkal küzdő vagy pénzügyi segítségben részesülő államokat pedig még ennél is szigorúbban ellenőriznék az uniós intézmények.