Vágólapra másolva!
Vártnál jobb harmadik negyedéves jelentéssel rukkolt elő a Cisco Systems Inc. (Nasdaq), bevételben 100 millió dollárral, egy részvényre jutó nyereségben 1 centtel múlta felül az elemzői várakozásokat. A növekvő nyereség leginkább költségcsökkentéseknek, elbocsátásoknak köszönhető, míg a bevételek emelkedése is veszélyben forog az év utolsó negyedévére. A részvényárfolyam közel 7 százalékot ralizott a zárás utáni kereskedésben.
Vágólapra másolva!

A Cisco Systems Inc. (Nasdaq) amerikai számítógépes hálózati eszközöket gyártó vállalat harmadik negyedéves gyorsjelentése pozitív meglepetést okozott a befektetőknek. Árbevétele 5,5 százalékot emelkedett, 11,9 milliárd dollárra tehető, ami kevéssel jobb a vártnál (11,8 milliárd dollár).

Az egy részvényre jutó nyereség 0,48 dollárja is éppen magasabb lett az elemzői átlagnál (0,47 dollár), ami John Chambers vezérigazgató szerint nagyban köszönhető a költségcsökkentéseknek, elbocsátásoknak, amiket nemrégiben végrehajtottak.

Ugyanakkor a bevételek egy elég pesszimista szintet múltak felül, az amerikai költségvetési szakadék ("fiscal cliff"), a vállalat legnagyobb piacain gyengülő kereslet (Európa és USA) és a növekvő piaci verseny mind beárnyékolták a negyedév teljesítményét. Amerikában a telekommunikációs szektor megrendelései ugyan emelkedtek, az állami szférából származó kereslet azonban visszaesett. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régió) 10 százalékkal csökkentek a bevételek.

Az árrések is csökkenést mutatnak, melyet jól szemléltet, hogy egy évtized alatt a bruttó profit marzs 69 százalékról 61 százalékra apadt. A költségek lefaragása véges folyamat, nem tarthat hosszasan, így egyes elemzők szerint a nyereségesség javulása veszélybe kerülhet. Ennek ellenére a cég a következő negyedéves várható bevételekre az elemzői előrejelzéseknél (12,02 milliárd dollár) kicsivel magasabb sávot adott meg (11,93-12,16 milliárd dollár).

A Cisco Systems részvényárfolyama idén 6,8 százalékot esett, azzal együtt, hogy a gyorsjelentési hírre a zárási utáni kereskedésben hirtelen közel 7 százalékot emelkedett.

Cisco Systems Inc. (Nasdaq)