Súlyos napnak néz elébe a Facebook

Vágólapra másolva!
Több mint 800 millió részvényt önthetnének elméletileg a piacra ma a Facebook tulajdonosai és bizonyos dolgozói, ami akár tönkre is zúzhatná a részvény piacát. Mark Zuckerberg és több nagybefektető is önmegtartóztatással igyekszik elejét venni a vérfürdőnek.
Vágólapra másolva!

Újabb súlyos eladói dömpinggel nézhet ma szembe a Facebook, a tőzsdei kibocsátás óta a legnagyobb mennyiségben járnak le értékesítési tilalmak a nagytulajdonosok és dolgozók birtokában lévő részvényekre. A tőzsdei kibocsátáskor ugyanis a nagy tulajdonosok bizonyos ideig nem értékesíthetik azonnal a részvényeiket, hogy ezzel ne verjék le azonnal extrém mértékben a részvény árfolyamát. Ez az időszak az úgynevezett lock-up periódus.

Ma több mint 800 millió részvény szabadul fel a tilalom alól, miközben a piacon jelenleg elvileg 940 millió részvény érhető el a kibocsátásban értékesített papírokkal és a már korábban lejárt lock-upokkal együtt. Ebből is látszik, milyen súlyos eladói nyomás jelentkezhet, ha az eddig megkötött kezű tulajdonosok mind az értékesítés mellett döntenek.

A májusi IPO óta több nagy tulajdonos is értékesítette részesedését, a legelső Peter Thiel, a Facebook egyik első befektetője volt augusztusban. Thiel szinte a teljes pozícióját leépítette alig pár nap leforgása alatt, amikor lehetősége nyílt rá, de azóta is sok régi dolgozó váltotta már készpénzre a munkájáért kapott részvényeit.

A cég több módon is igyekszik megakadályozni, hogy a tilalom mai lejárta drámai hatást gyakoroljon az árfolyamra. A tilalmat egyfelől számos dolgozóra vonatkozóan enyhítették, így már október 29-én megválhattak részvényeiktől, ha akartak.

grafikon

Sokkal lényegesebb ugyanakkor, hogy Mark Zuckerberg és több nagy részvényes is vállalta korábban, hogy hiába jár le a rájuk vonatkozó tilalom, nem válnak meg részvényeiktől a piacon. Zuckerberg a tényleges részesedésével és a meglévő opcióin keresztül több mint 500 millió részvény felett rendelkezik, így az önmegtartóztatása kulcsfontosságú lehet.

Az utolsó lock-up várhatóan jövő tavasszal jár le, de már nem lesz olyan horderejű egyik későbbi dátum sem, mint november 14. A dolgozóknak juttatott részvények ugyanakkor a jövőben is alaposan befolyásolhatják a cég életét, hiszen a fokozatosan érvényessé váló és időről időre lehívott dolgozói részvények jelentős költségeket jelentenek a cég számára.

A dolgozói részvényopciók hatása világosan tetten érhető az elmúlt negyedéves eredményekben is, az IPO idejét is magába foglaló második negyedév profitját lényegében tönkrezúzták az IPO-ban érvényesített dolgozói részvényopciók, és még a második negyedévben is súlyos költségtételt jelentett. A Facebook javadalmazási stratégiáját tekintve ezek a költségek még hosszú távon is fennmaradnak, még ha nem is olyan mértékben, mint a megelőző negyedévekben.

Érdekes adalék, hogy Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája egy egyetemi tanár segítségével azt találta, hogy azok a cégek, amelyek az IPO-t követő fél évben legalább 50 százalékot estek (2001 óta 50 ilyen volt az amerikai piacon, köztük a Facebook), a rákövetkező hat hónapban még átlagosan 2,9 százalékot szánkáztak tovább lefelé. Ez a fél év a Facebook esetében éppen most jár le, és ha igazak a tanulmány következtetései, akkor még hónapokig nem számíthatunk még látványos feltámadásra a Facebook piacán.