44 millióért válaszol az embereknek Orbán

Vágólapra másolva!
A kormány ennyit szán arra, hogy a gazdasági konzultáció eredményeit közölje, aki kérte, annak válaszlevelet is küldenek. A Hagyományok Házának százmilliót csoportosított át a kormány.
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal 44,3 millió forintot csoportosít át a kormány a gazdasági konzultáció eredményeiről való tájékoztatási feladatokra a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A kormány arról is döntött, hogy szintén azonnali elrendeléssel százmillió forintot biztosít a Hagyományok Házának, a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott intézménynek.

A Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg a kormány határozatai, amelyek szerint mindkét átcsoportosításért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felel. A gazdasági konzultációról való tájékoztatás esetében a fel nem használt pénzt december közepéig kell visszafizetni, a jogszerű felhasználást pedig jövő február végéig kell megvizsgálnia a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi). A Hagyományok Házának a fel nem használt pénzt 2013 közepéig kell visszafizetnie.

A Magyar Közlönyben október végén jelent meg, hogy hamarosan tájékoztató levelet küld a kabinet a gazdasági konzultáció eredményeiről. Az akkori kormányhatározat szerint az kap majd ilyen levelet, aki korábban jelezte, hogy a továbbiakban is részt akar venni a nemzeti konzultációban, azaz a kérdőívvel együtt a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájáruló nyilatkozatot is visszajuttatta.

A nekik megküldendő, a gazdasági konzultáció eredményeiről tájékoztató miniszterelnöki levelek és más dokumentumok nyomdai előállításával kapcsolatos feladatokkal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormány.

A tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó gazdasági konzultáció kérdőíveit augusztus 20-ig küldhették vissza az állampolgárok. A visszaérkezett kérdőívek száma csaknem 700 ezer volt. A konzultációra 976 millió forintot csoportosított át júniusban a kabinet.