Tízmilliárdos új adó csattan a Telekomon

Vágólapra másolva!
10 milliárd forintot is meghaladhatja évente a közműadó mértéke a Magyar Telekom számára, a telefonadóval kiegészülve az új adók pedig nagyobb terhet jelentenek a társaságra, mint a szektorra kivetetett, 2012 végén kivezetendő válságadó. Egyre inkább rezeg a léc, hogy a Telekom tényleg tudja-e tartani majd az osztalékfizetését.
Vágólapra másolva!

A 10 milliárd forintot is meghaladhatja a közműadó

A Magyar Telekom előzetes becslései és a jelenlegi törvényszöveg alapján 2013-tól a Magyar Telekom által fizetendő közművezeték adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz - írja a társaság keddi közleményében. Az adó működési költségek között kerül elszámolásra.

Mint ismeretes, a kormány a közművezetékekre kivetendő adót az elmúlt hetek során bejelentett megszorító csomagok közül a második részeként ismertette. A kezdetben meglehetősen homályos adótól akkor a kormány mintegy 30 milliárd forintos bevételt várt, és az első felröppent tervek szerint a vezetékek után méterenként 100 forintot kellett volna fizetni.

A múlt pénteken bejelentett harmadik csomagban ugyanakkor ismét szerepelt a 30 milliárd forint ugyanezen a címen, amit a kormány azzal magyarázott, hogy az adó az eredeti tervekkel ellentétben a központi költségvetésbe folyik majd be, de kiderült az is, hogy nem 100, hanem 125 forint lesz az adó mértéke méterenként. A végleges, differenciált adóváltozat a ma benyújtott törvényjavaslatból világlik ki, amit az országgyűlés gyorsított eljárásban fogadott el kedden.

Mi a közművezeték adó?

A törvény alapján a fogyasztók vízellátási, szennyvízellátási és belterületi csapadékvízelvezetési, földgáz-, hő-, és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési igényeinek kiszolgálását lehetővé tevő vezeték nyomvonala után 125 forintot kell méterenként fizetnie az adó alanyának. Hírközlési vezetékek esetén az adó nyomvonalhossztól függően sávosan került meghatározásra: az első 170.000 méter után az adó teljes mértékének 20%-a fizetendő; 170.000 és 250.000 méter közötti része után 40%-a; 250.000 és 300.000 méter közötti része után 80%-a; 300.000 métert meghaladó része után pedig az adó teljes mértéke fizetendő.


A telefonadó nem ennyire újkeletű tétel, a telefonhívások után percenként, valamint minden sms után fizetendő 2 forintos közteher július elején lépett életbe, és mintegy évi 20 milliárd forintos kötelezettséget jelent a Magyar Telekom számára.

Kivezették az adót, mégis több lett

Az új adó kiegészülve az évente mintegy 20 milliárd forintos terhet jelentő telefonadóval évente mintegy 30 milliárd forintos adókötelezettséget jelent 2013-tól a Magyar Telekom számára. Összehasonlításképpen az idén év végén kivezetendő szektoradó 2012-ben várhatóan 24 milliárd forint körül alakul, a kormány új adói tehát mintegy 16 százalékkal, 6 milliárd forinttal növelik a társaság terheit. A két adó egyaránt a működési költségek között jelenik majd meg, azaz csökkenti a társaság kamat, adó és amortizáció előtti eredményét (EBITDA).

A Magyar Telekom az elmúlt négy negyedév során mintegy 204,5 milliárd forintos EBITDA-t termelt (a szektoradó hatását is számításba véve). A szektoradó kivezetését és a két új adót - telefonadó és közművezeték adó - figyelembe véve jövőre csak az adóhatások 2,4-3,4 százalékot vesznek el a társaság EBITDA-jából.

Mi lesz az osztalékkal?

A Magyar Telekom menedzsmentje a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves gyorsjelentést követően meglehetősen optimistán nyilatkozott, a Magyar Telekom a legjobb úton halad, hogy teljesítse a menedzsment éves terveit Thilo Kusch, a társaság pénzügyi igazgatója szerint. A bevételek a menedzsment által tervezett sáv felső szélén alakulhatnak, és az EBITDA-cél reálisnak látszik 2012-re.

Az új, vártnál magasabb adófizetéssel ugyanakkor egyre inkább fenyegetve lehet a társaság 50 forintos osztalékfizetése, nem a 2012-es üzleti év, hanem az azt követő évekre nézve. Az mindenesetre elég valószínűnek tűnik, hogy a makrokilátások nem lesznek lényegesen szebbek 2013-ban, a kormány gazdaságpolitikája leginkább visszafogja a gazdasági növekedést, így a Magyar Telekom sem számíthat érdemi javulásra a saját üzleti környezetében. A költségvetésen 2013-ban emiatt várható újabb lyukakat is valószínűleg a vállalati szektor további adóztatásával igyekszik majd befoltozni a kormány, ezek a tényezők együtt pedig arra késztethetik a menedzsmentet, hogy átgondolja, nem érdemesebb-e már a 2012-es üzleti év után is alacsonyabb osztalékot fizetni.

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom hétfőn nem reagált igazán a pénteki bejelentésekre, az OTP-t és a MOL-t érintő változások mellett kevésbé fókuszált a piac a társaságra. Kedden már 1,9 százalékos esést láttunk, ahogy körvonalazódott, milyen módon kívánja elérni a kormány a megcélzott adóbevételt. Az akár 10 milliárd forintot is meghaladó közműadó híre ezzel együtt is okozhat negatív meglepetést, így esésre készülhetünk a szerdai nyitásban.

Magyar Telekom

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo.Zrt százszázalékos tulajdonosa.