Életre kelhet a 80 milliárdos monstrum

glenxta, kicsi
Vágólapra másolva!
Tegnap tartotta meg a története talán legfontosabb közgyűlését a Glencore és az Xstrata nyersanyagpiaci cégek. A társaságok arról szavaztak, hogy támogatják-e a két vállalat összeolvadását. A februárban adott és szeptemberben megemelt Glencore felvásárlási ajánlatát végül mindkét vállalat támogatta, de az Xstrata menedzsmentjének járó bónuszt leszavazták. Ettől függetlenül létrejöhet a 80 milliárd dollár kapitalizációval rendelkező nyersanyagpiaci óriás, ha a szabályozó hatóságok is rábólintanak.
Vágólapra másolva!

A Glencore és az Xstrata közgyűlése tegnap megszavazta a két társaság fúziójat, de a részvényesek nem támogatták az utóbbi társaság menedzsmentjének bónuszait. Ez ugyanakkor nem akadályozza meg, hogy létrejöjjön egy óriás a nyersanyagpiacon. A világ negyedik legnagyobb kapitalizácóival rendelkező árupiaci vállalata alkul ezzel meg, bár a szabályozó hatóságoknak még rá kell bólintaniuk az ügyletre.

Market cap

Még február 7-én jelentette be a Glencore, hogy részvénycsere keretében felvásárolná az Xstrata bányacéget. Az első ajánlat alapján 2,8-as cseréről volt szó, tehát minden Xstrata tulajdonos 2,8 darab értékpapírt kapott volna a másik vállalatból.

A nyersanyagkereskedő, a Glencore által meghatározott ajánlat nem nyerte el a tetszését több befektetőnek sem, köztük volt a katari állami befektetési alap, a Qatar Holding (Qataris) és a norvég olajpénzeket kezelő Norges Investment Bank is.

Glencore International: a világ egyik legnagyobb nyersanyagkereskedő cége. A társaság fémekkel, ásványokkal, energiahordozókkal és a mezőgazdasági termékekkel is üzletel. A cég integrált szolgáltatásokat nyújt, mely lefedi a termelést, a beszerzést, a finomítást, a szállítást és a tárolást is. Több mint 61 000 főt foglalkoztat a Glencore a világ számos országában. A társaság főhadiszállása Svájcban van, a részvényei pedig a londoni és a hongkongi tőzsdén forognak. 2011 májusában vezették be Londonba a papírokat. A cég elődje 1974-ben egy menedzsment általi kivásárlás révén jött létre.

A Reuters adatai szerint a katari állami befektetési alap április 9-én növelte 5 százalék fölé a részesedését az Xstratában és folyamatosan gyűjtögette a pakkokat. Június 26-án Katar jelezte, hogy nem tetszik számára a 2,8-as ajánlat, ők jobban preferálnák a 3,25-ös arány. Az alap eközben a Glencore tulajdonos, Ivan Glasenberg mögött a második legnagyobb részvényessé nőtte ki magát. Nélkülük viszont a tranzakció könnyen kútba eshetett volna.

Xstrata: a világ egyik legnagyobb bányatársasága. A vállalat többek között rezet, cinket, szenet, nikkelt, vanádiumot hoz felszínre. A világ 19 országában rendelkezik érdekeltséggel a cég. Jogelődjét 1926-ban alapították, a cég svájci székhellyel rendelkezik, a részvényeivel a svájci és a londoni parketten lehet kereskedni.


Még augusztusban, a Glencore gyorsjelentése után is azt mondta a társaság vezérigazgatója, hogy nem érti, miért szeretnének magasabb ajánlatot kapni a részvényeikért, mi miatt kellene megemelni a 2,8-as átváltási értéket.

relatív teljesítmény

Az Xstrata közgyűlése eredetileg szeptember 7-én szavazott volna a 2,8-as ajánlatról, amit vélhetően nem támogattak volna kellő számban a tulajdonsok. Az utolsó pillanatban a Glencore 3,05-re emelte az arányt, és jelezték, hogy Ivan Glasenberg nem akarja vezetni a kialakuló nyersanyagpiaci gigászt.

Október elején az Xstrata menedzsmentje nyíltan kijelentette, hogy ők a fúzió létrejöttét preferálják. November közepén pedig az eddigi legnagyobb ellenálló, a katari állami alap is a támogatását fejezte ki.

Glencore Xstrata araány

Tegnap, november 20-án végül először a Glencore részvényesei voksoltak igennel az összeolvadásra, késő délután pedig az Xstrata tulajdonosai is rábólintottak. 78,4 százaléka mondta az értékpapír birtokosoknak azt, hogy tetszik az ajánlat, ami elég a tranzakció megvalósulásához. A közgyűlésen szavaztak még az Xstrata menedzsmentjét illető bónuszokról is, de azt nem támogatták a jelenlévők. Mivel az utóbbi társaság vezetői nem tudták elérni a jutalmak kifizetését, ezáltal a cég elnöke, John Bond lemondott pozíciójáról.

Glencore (LSE)

Glencore (LSE)

A piacokon a két társaságból létrejövő vállalatot Glenstratának keresztelték el, ahol a Glencore 45 százalékos tulajdonos lenne. A 80 milliárd dolláros kapitalizációval rendelkező monstrum teljes fúziójához 5 évre van szükség. A Rio Tinto és a BHP Billiton pedig egy új versenytárssal kell, hogy szembenézzen.

A részvényesek után a szabályozó hatóságoknak is áldásukat kell adniuk az összeolvadásra. A Bloomberg által megkérdezett Jefferiesnél dolgozó elemző szerint valószínűtlen, hogy itt omlana össze az ügylet. Az Európai Bizottság még novemberben dönt, míg a kínai hatóságok csak jövő év elején mondják ki válaszukat.

Xstrata (LSE)

Xstrata (LSE)